Facebook hozzászólás

Ez hátráltatja a lakásbizniszt

Jóval nehezebbé vált a közösköltség-tartozások behajtása a nem fizető tulajdonosoktól a 2015 év végén hatályba lépett jogszabály-módosítások következtében. Ez nemcsak az épületek korszerűsítése és a tulajdonosok közti költségmegosztás, hanem a lakások értékesítése terén is komoly problémát jelenthet.

Az előírások változása miatt jóval bizonytalanabbá és nehézkesebbé vált a tartozások behajtása érdekében indítható jelzálogbejegyzés, ami különösen a külföldi, magyarországi ingatlanukat csak kiadó állampolgárok esetében jelent problémát a lakóközösségek és képviselőik számára – emelik ki a Házfórum társasházszakmai fórum szakértői.

Társasház, Kép: wikimedia
Kép: wikimedia

Egyszerre rontja a lakás forgalmazhatóságát, illetve készteti a tartozások rendezésére a tulajdonosokat, hogy a társasházaknak lehetőségük van a társasházi törvényben meghatározott időtartamnál, vagyis három hónapnál régebbi közösköltség-tartozások után jelzálogot bejegyeztetni az adott tulajdonosi ingatlanra. Egy 2011-es jogszabály-módosítást követően a korábbi hat hónap helyett már háromhónapos tartozás esetében is lehetett kérvényezni jelzálogbejegyzést, azonban egy újabb, 2015-ös változtatás értelmében ehhez végrehajtható okiratot vagy az adott tulajdonos, tartozást igazoló nyilatkozatát is mellékelni kell. Utóbbi megkötés hatására jóval nehézkesebbé vált ennek a lehetőségnek az igénybevétele.

– Korábban a közösköltség-tartozások behajtása érdekében két vonalon indultunk el: egyfelől először jelzálogot jegyeztettünk be az ingatlanra afféle biztosítékként, ezzel párhuzamosan pedig elindítottuk a fizetési meghagyásos eljárást is a hátralék behajtásához. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 68/D paragrafusában szereplő kikötések miatt azonban jóval nehezebbé vált a jelzálog bejegyeztetése. Hiszen nem valószínű, hogy a közös költséggel tartozó tulajdonos legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban elismerné a tartozás, illetve a költséghátralék fennállását, a végrehajtható okirat beszerzéséhez pedig olyan eljárásokra van szükség, amelyek miatt jóval bonyolultabbá és időigényesebbé vált a jelzálogjog bejegyeztetése – mondta Dr. Spitzer Katalin ügyvéd.

Hihetetlen! Ebben vagyunk legerősebbek Európában
Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. 2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6%-os volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3%-os átlagot.

Azáltal, hogy a nem fizető tulajdonosokat a jogszabály-módosítás miatt nehezebb tartozásuk rendezésére ösztönözni, a tulajdonostársak jelentős hátrányt szenvednek, hiszen a kimaradó bevételeket nekik kell pótolniuk a szükséges épület felújítások finanszírozásához. Ez gyakran emelt közös költséget jelent számukra. Mivel a jogszabály szerint három hónapnál régebbi tartozásokról beszélünk a jelzálogbejegyzés kapcsán, ezek a tartozások százezer forintos nagyságrendet képviselnek egyenként, az idő múlásával azonban akár több milliósra is bővülhetnek.

A legnagyobb problémát a külföldön élő lakástulajdonosok felhalmozott közösköltség-tartozásai jelentik. A jelzálog bejegyzéshez ugyanis szükség van a tartozó tulajdonos természetes személy azonosító adataira, így a pontos születési adataira is, ezeket az adatokat azonban külföldi állampolgár esetében a Földhivatalban sem lehet beszerezni.  Ezen adatok hiányában a jelzálogjog-bejegyzési kérelmet elutasítja a Földhivatal, fizetési meghagyásos eljárást pedig nem lehet kezdeményezni abban az esetben, ha a tartozó kötelezettnek nincsen ismert belföldi idézési címe.

Paragrafus és bírói kalapács grafika, Kép: pixabay
Kép: pixabay

– Az ilyen esetekben hagyományos fizetési meghagyással nem tudnak élni olyan külföldi tulajdonossal szemben, akinek nincsen ismert belföldi idézési címe. A társasház európai fizetési meghagyással élhet, amely ugyan hasonlóan működik a hagyományos, hazai fizetési meghagyáshoz, ám nem valószínű, hogy túl sok lakóközösség ehhez az eszközhöz nyúlna. Eddig is sokakat tartott vissza ugyanis a folyamat megindításától, hogy a százezer forintos nagyságrendű tartozások behajtásához tíz-húszezer forintot kitevő eljárási és ügyvédi díjat fizessenek, európai szinten pedig ez a költség magasabb is lehet – hangsúlyozta Sárvári Marcell, a Házfórum társasházszakmai fórum vezető szakértője.

A tulajdonosi közösség mellett a leendő lakásvásárlók számára is komoly gondot jelenthet a felhalmozott közösköltség-tartozás, hiszen a vásárlás során minden egyéb mellett arra is figyelmet kell fordítania a vásárlónak, hogy az eladó igazolja, nincs ilyen jellegű tartozás sem az ingatlanon. Ezt alapvetően egy a közös képviselőtől kikérhető nullás igazolás bizonyíthatja. Komoly problémát jelent azonban, hogy országos szinten eltér a bírósági gyakorlat, hogy kinek a felelőssége a tartozás megfizetése. Ezáltal olyan ítéletek is születtek a korábbiakban, amelyek a korábbi tulajdonostól, mások pedig az új tulajdonostól követelik a tartozás megfizetését, ami miatt a vásárlóknak még fontosabb az esetleges tartozások leinformálása.

Emellett az adásvétel előtt pontosan a közös költség kérdése miatt mindenképp javasolt kikérni a társasház alapító okiratát, szervezeti és működési szabályzatát és a közös költség mértékéről szóló igazolást. Az alapító okirat ugyanis rendelkezhet egyetemleges felelősségről, vagyis hogy a közösköltség-tartozás rendezéséért értékesítéskor az ingatlan eladója és vevője egyaránt felelős, kettőjüktől jogosan követelheti a társasház a befizetést. Az SzMSz megismerése azért fontos, mert ez a dokumentum (vagy pedig közgyűlési határozat) hatalmazhatja fel a közös képviselőt jelzálogbejegyzés elindítására. Mindezek nagymértékben befolyásolhatják az ingatlan mindenkori értékesítését, illetve komoly többletterhet róhat a vásárlókra.

 

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Pornó vagy szakértő?

Mindenki tanítja, senki sem csinálja - általában ebben a helyzetben találjuk magunkat, ha egy téma kapcsán tanácsra van szükségünk. Ha azonban a szexről van szó, megváltozik a felállás: mindenki…
1 / 211

OTTHON

Keresd a számlákat, ha társasházba költöznél!

Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová…

Ne gyulladj be fölöslegesen!

Minden fűtési szezon előtt elengedhetetlen a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzése, karbantartása, ha kell javítása.…
1 / 348

HÍREK

1 / 1 153

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!