Facebook hozzászólás

Ez Monica Lewinsky új küldetése!

Élete új küldetésének nevezte Monica Lewinsky az emberek online terrorizálásának beszüntetését. Lewinsky amiatt vált világszerte ismertté, mert 1995-ban, fehér házi gyakornokként, intim kapcsolatba került az akkori elnökkel, Bill Clintonnal.

A huszonéves Monica Lewinsky – Kép:Wikipedia

Monica Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és „értelmet adni a múltjának”. Elmondta, hogy a Bill Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok, és létezett már az e-mail is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a „közösségi média” első pillanata, és hogy ő volt az online zaklatások „nulladik páciense”.

Kitért a fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves, és – mint mondta – „átlagon felül romantikus” volt. „Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben” – mondta Lewinsky, aki időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát, és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.

Monica Lewinskyt májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon, és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok. A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit. Monica Lewinsky a magazinban azt írta, hogy a Drudge Reportnak – egy konzervatív hírportálnak – köszönhetően feltehetően ő voltam az első ember, „akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette”.

Veszélyes, ha egyedül netezik a gyerek!
A magyar 6-7 évesek az idő egynegyedében, a 12-13 évesek pedig több mint hatvan százalékában szülői felügyelet nélkül használhatják az internetet – derült ki a G Data vírusirtógyártó felméréséből. Pedig minden évben rengeteg gyermek válik online zaklatás áldozatává. Ötleteket adunk, hogy biztonságos legyen a netezés!
Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

Receptek

OTTHON

Így tolja a Besenyei

Az ilyenkor jellemző száraz, vagy éppen viharokkal tarkított szélsőséges időjárás könnyen tönkreteheti a kertet,…

Egy cuki zöld sziget a Szigeten

Igazi zöld kempingben foglalhattak szállást környezettudatos szigetesek.A napelemekkel, újrahasznosított bútorokkal…
1 / 346

CSALÁD

Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?…

Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók…
1 / 138

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!