Facebook hozzászólás
870

NEMZETI BAJNOKSÁG

Favágótempó felsőfokon

Az idén Alsóörsön a Harley-Davidson Open Road Festen rendezik meg a STIHL Timbersports sportfavágó magyar bajnokságot. A 20. jubileumát ünneplő fesztiválon, méltó módon, idén először Timbersports versenyzők mérik össze tudásukat és erejüket. A versenyeredmények alapján kvalifikálnak az indulók a prágai világbajnokságra.

A STIHL és a Harley-Davidson életében közös és meghatározó az elementáris erő és a szabadság. Az erős kötődésnek köszönhetően 2017-ben kezdték meg az együttműködését, és azóta csak bővülnek, és színesednek a közösen megálmodott  programok.

– Úgy éreztük, hogy ezt mindenképp folytatni szeretnénk, sőt, sokkal magasabb szintre emelnénk. A fesztivál a tavalyi nagy sikerű bemutató után az idén már a nemzeti bajnokságnak ad otthont, amely a sportfavágók egyik legkeményebb megmérettetése – jelentette be az eseményen Szeremley Csaba, a verseny koordinátora.

Struber Bence, Kép: stihl
Struber Bence, Kép: stihl

– Ez a nemzetközi bajnokság a sportfavágók egyik legkeményebb megmérettetése. A profi versenyzőknek hat számban kell teljesíteniük, amelyek mindegyike nagy fokú technikai tudást, precizitást és erőt igényel – ismertette a versenyszámokat a szakember, majd folytatta: – Június 7-én 17 órakor kezdődik a háromfordulós verseny döntőjére; a hot saw versenyszám, ahol átlagosan a három fa karikát (sütit), a 46 cm átmérőjű fekvő rönkből 7-8 másodperc alatt vágják le a versenyzők, az épített 60 lőerős tuningolt láncfűrésszel. –

Struber Bence baltával, Kép: stihl
Struber Bence baltával, Kép: stihl

Minden szám más-más eszközt és technikai tudást igényel, ennek köszönhetően igazán látványos szórakozási lehetőség azoknak is, akik nem követik a sportfavágó eseményeket. Ezen felül természetesen a teljesítés ideje is meghatározó a pontszerzés szempontjából. Nagy a tét, és pillanatok döntenek.

Zúzós napok lesznek Alsóörsön

Harley-Davidson motoros, Kép sajtóanyag
Kép: sajtóanyag




Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!