Facebook hozzászólás

Fiatal magyar természetfotós világsikere! Ezzel a képpel nyert!

Máté Bence természetfotós nyerte meg Nagy Göncöl című felvételével a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenye madarak ábrázolásának kategóriáját. Gratulálunk!

Máté Bence az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták a rangos pályázaton, amely idén ünnepli 50. évfordulóját. A magyar természetfotós úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója, ezért kis híján kihagyta a versenyt. Végül az utolsó nap mégis nevezett, de csak egyetlen fotót küldött be, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot. „Már annak is örültem volna, ha csak a kiállított képek között szerepelek” – idézte őt a közlemény. A fotós úgy fogalmazott, örül, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét.

Máté Bence: Nagy Göncöl

A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta: igazi technikai és etológiai kihívás volt. „Sokéves előkészület után, lesben eltöltött 74 éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó.” Hozzátette, hogy a képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítette, nem pedig távirányítással. Mint mondta, a legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavarta volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen, ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket.

A pályázat fődíját az amerikai Michael “Nick” Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével

A pályázat fődíját az amerikai Michael “Nick” Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével (The Last Great Picture), amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte. A többi gyönyörű fotót itt láthatod: http://www.nhm.ac.uk/visit-us/wpy/gallery/2014/adult.html

A rangos pályázatra idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett. A neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-étől a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz. A díjátadón a múzeum fővédnöke, Katalin cambridge-i hercegnő is jelen volt.

Ők az idei Magyar Sajtófotó Pályázat nyertesei – Képekkel!
A 310 fotográfus összesen 9583 képet nevezett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett 32. Magyar Sajtófotó Pályázatra, ez 22 százalékkal több, mint tavaly. A fotókból készült kiállítás képei országos körútra indultak.
Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Így add bele a szíved!

Bár a piros szín és a szív évszázadok, ha nem évezredek óta, a szerelem jelképe, párunk egy doboz szív alakú bonbon láttán bizony elgondolkodhat: hol marad mindebből a gesztus és a kreativitás? Vannak…
1 / 210

Receptek

HÍREK

1 / 1 136

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!