Facebook hozzászólás
286

Élt negyven évet

Idén hiába keressük – megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Tavasszal Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven tervez fesztivált tartani a fővárosban a kormány, az idei évtől viszont kivonul a Budapesti Tavaszi Fesztivál, vagyis a főváros rendezvénysorozatának finanszírozásából.

Eddig ismert formájában, negyven év után megszűnik az egyik, ha nem a legnagyobb fővárosi kulturális rendezvénysorozat Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

Eltűnik a logó is. Fotó: BTF
Eltűnik a logó is. Fotó: BTF

Gy. Németh Erzsébet, a főváros kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese a  Népszavának elmondta, hogy Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a BTF eddigi állami szervezője a múlt héten tájékoztatta arról, hogy a kormány nem újítja meg a fesztivál szervezéséről három éve, még az előző fővárosi vezetés által aláírt szerződést, és az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából. Az okokról ugyanakkor semmiféle tájékoztatást nem kapott a főváros.

A kormány terveiben két új fővárosi fesztivál szerepel, ez is kiderül az írásból. Tavasszal Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven szerveznek rendezvénysorozatot, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven terveznek fesztivált. A két programra már az idei évben 1,75 milliárdot különítene el a kormányzat a büdzséből.

Ugyanakkor a főváros is folytatná a tavaszi fesztiválozást, igaz már a kormány nélkül, és az eddigitől eltérő koncepcióval: „elit kulturális esemény helyett egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének” – írja a lap.

Erre a budapesti költségvetésben még nincs elkülönített összeg.

Kérdés persze, hogy lehet-e bármilyen fesztivált rendezni idén tavasszal, hiszen a Budapesti Tavaszi Fesztivál már tavaly is elmaradt – akkor még csak a járványhelyzet miatt -, és nem lehet tudni, hogy idén mikor és milyen fokon oldják fel a korlátozásokat.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!