Facebook hozzászólás
283

ELKÉSZÜLT AZ ORSZÁGOS REPREZENTATÍV FELMÉRÉS

Így kerékpározunk mi

3000 fő bevonásával elkészült az Aktív Magyarország kormánybiztosság támogatásával a Magyar Kerékpárosklub megbízásából a Medián felmérése, amely igen sok szempontból mérte fel kerékpározási szokásainkat. Mindenesetre tény: ugyanannyi kormányzati és ellenzéki kerékpározik!

Nehéz megállapítani, hogy a 2018-as felméréshez képest mért változások mennyire a koronavírus hatására vagy az autóeladások növekedéséből, a folytatódó szuburbanizáció miatt vagy más okokból következtek be, illetve melyek az idei vagy az utóbbi két év trendjei. Az ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a járványnak nagy hatása volt a közlekedési szokások változására. Ez a konkrét kérdésünkre adott válaszokból különösen Budapesten látszik jelentősnek, ahol a több mint 10 kilométer új kerékpársáv és a pesti alsó rakpart hétvégi megnyitása a gyalogos és kerékpáros forgalom számára is növelhette a bringázási kedvet.

Megyei megoszlás. Fotó: Magyar Kerékpárosklub
Megyei megoszlás. Fotó: Magyar Kerékpárosklub

 

Fontos kiemelni, hogy míg a közlekedési módok közül az autók foglalják el a legnagyobb teret, a felnőttek 60 százaléka nem közlekedik autóval a mindennapokban, a felnőtt lakosság 56 százaléka fenntartható közlekedési módokat (közösségi közlekedés, kerékpár, gyaloglás) választ.

Másodlagos közlekedési eszközként a kerékpár 3 százalékot erősödött, az autózás ugyanennyit csökkent, így mindkettő a felnőttek további 24 százalékának rendszeres közlekedési eszköze.

Jelentős csökkenés tapasztalható az Észak-magyarországi és Észak-alföldi régió kerékpárhasználatában. A főleg hegyvidéki területen 14-ről 9 százalékra csökkent az elsősorban kerékpárral közlekedők aránya, Debrecen régiójában pedig 30-ról 25-re.

A fővárosban 6 százalék közlekedik elsősorban kerékpárral. Budapesten elsősorban a felnőttek autóval 27 százaléka közlekedik autóval, és 54 százalék tömegközlekedik.

Feltűnően megnőtt a rollerek száma – vagy legalábbis a rájuk irányuló figyelem – az utóbbi években, de statisztikailag még nem számottevő: Budapesten és Pest-megyében is csupán 1 százalék közlekedik így vagy gördeszkával a mindennapokban.

Az elsősorban gyaloglók aránya Budapesten 10, Pest-megyében 7 százalék volt a mindennapokban.

2018-hoz képest csökkent, de továbbra is kimagasló a kerékpárral rendelkezők aránya a felnőttek között. 63 százalékának van saját biciklije, összesen – azokkal együttvéve, akiknek van elérhető nem saját kerékpárja – a felnőtt lakosság 75 százaléka számára elérhető közlekedési mód a kerékpár.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!