Facebook hozzászólás
387

Így lenne jó élni! Arany Medve díjas filmünk van!

Hatalmas sikert aratott Enyedi Ildikó filmje a a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon! A Testről és lélekről című alkotása, – amely egy különleges szerelmi történetet mesél el, – megkapta a legjobb filmek járó Arany Medve díjat, és emellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják; szarvasok egy erdőben, és szeretik egymást.
Enyedi Ildikó a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy filmjében nincs semmi „ezoterikus” és önmagáért való stílusmutatvány. Azt akarták elmesélni, hogy miként birkózik meg két ember egy helyzettel, amely arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek megszokott, biztonságos, védett környezetükből és kockázatot vállaljanak az igazi, „teljes életért”.

 

Kint és bent, álom és ébrenlét, test és lélek. Egységben kellene, hogy létezzenek. Az esne jól. Úgy lenne jó élni. De nem így van. Az elválasztás néha fájdalmas, sokszor komikus, legtöbbször csak tompává, élettelenné tesz bennünket. A benti világ csendben, megnyomorítva szenved, hangja nincs, szava nincs, csak betegségeinken, tikkeken, fura, értelmetlen szokásokon keresztül próbál üzenni. A külső világ igényes. Sokat követel tőlünk. Tárgyak, ruhák, eszközök egész arzenálja, szokások, szabályok, nyelvi fordulatok nehézfegyverzete szükséges a puszta túléléshez. Egy rosszul választott színű rúzs, egy nem egészen pontosan megütött hangnem máris kitaszít minket a normális emberek közösségéből. És, ha onnan kiesünk, a semmibe zuhanunk. Ezért éberen, igazodásra készen éljük az életünket, lazítás nélkül.

A vágóhíd a mai társadalom „modelljét” képviseli, de nem egy „lekoszlott kelet-európai hely”, hanem „takaros, tiszta, jól szervezett, automatizált, ám embertelen munkahely”, ahol egyáltalán nem fontos, hogy mi történik a benne dolgozó emberekben. Ez a helyszín jó kiindulópont annak megmutatására, hogy miért annyira zárkózottak az emberek; a környezetük miatt, amely nem ösztönzi őket arra, hogy teljes életet éljenek – mondta a rendező.
A vágóhíd ellenpontja az álombéli erdő, ahol ugyan nehéz fennmaradni, mert kemény, hideg és táplálékban szegény, de lehetőséget ad a teljes életre. A vágóhídra hurcolt szarvasmarháknak pedig az erdőben élő szarvasok a „szabad fivérei és nővérei” – mondta Enyedi Ildikó.
Bevallotta, hogy sírt a berlini premieren és úgy érezte, hogy a közönségből filmje hatására „az emberi melegség hatalmas hulláma” áradt.

Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

Nagyon örül, hogy új munkájával beléphetett az alap támogatásával sikeressé vált rendezők közé.
A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.
Díjjal tér haza az idei Berlinale másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson.
„Hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk” – mondta Havas Ágnes a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője az MTI-nek.

A díjazottak Kép:  Csata Hanna
A díjazottak Kép: Csata Hanna

Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyar mozikban március 2-tól vetítik.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!