Facebook hozzászólás
177

Ingyenes családi program szombatra- a Millenárison

A 2012-es Európa-napi utcafesztiválon minden korosztály együtt ünnepelheti az Európai Uniót. Koncertek, stand-up előadások, beszélgetések, infotainment programok, gyereksarok, élménybeszámolók és kiállítások várják az érdeklődőket egész délután.

 A fiatalok segítséget kaphatnak állás- és ösztöndíj keresésében. A generációk közti párbeszéd lehetőségéről olyan neves előadók számolnak be mint például Cserhalmi György vagy Esztergályos Cecília. A fesztiválon egy gondolatkísérlet erejéig elképzeljük azt is, és egy kiállítás segítségével be is mutatjuk, hogy milyen lenne életünk az Unió nélkül.

A legkisebbeket a Zöld Gyerekfaluba várjuk, ahol többek között Mimó és Csipekkel fedezhetik fel a környezetvédelem tudományát. Zenés bábelőadás, játszóház, kézműves foglalkozások is lesznek a környezetvédelem jegyében, továbbá erdei körjáték, népi játszóház várja a gyerekeket.
Nemcsak a kicsik tanulhatnak a környezetvédelemről: minden korosztályt várunk a Lecsós kertben. A Cellux-csoport öko-dizájn workshopján megtanulhatjuk, hogyan lehet hulladékból használati tárgyakat készíteni. A Tükörben a világ: színes, kacskaringós víziója számtalan installációval és játékkal vezet végig a fenntartható fejlődés ösvényén. Aki pedig nem rest kapára, kaszára kelni családi gerillakertészkedésen vehet részt a Cellux Csoporttal.

A diákokat az Erasmus faluba várjuk, ahol megismerhetik, hogy milyen külföldi tanulási lehetőségek állnak ellőttük, és meghallgathatják külföldön tanulói diákok élménybeszámolóit. E mellett az érdeklődők megismerkedhetnek a Youth on the move program előnyeivel is.
Számos programot szentelünk az aktív időskornak, és a generációk közötti párbeszédnek. A vendégek megtekinthetik Esztergályos Cecília Meddig vagyok c. stand-up showját, és meghallgathatják Cserhalmi Sára és Cserhalmi György beszélgetését a generációk közötti párbeszéd témában.
Befogadó Európa helyszínéül szolgáló pódiumszínpadon mindenkit ízelítő vár Balkáni étkekből, sőt kipróbálhatják a gyógyító táncterápiát is!

Az álláskeresők a Növekedési Teraszon, a CV-Ambulancián kérhetnek tanácsot profi HR-sektől, továbbá részt vehetnek az Interjú Show-n, és gyakornoki pozíciót nyerhetnek az ország vezető vállalatainál.
Aki arra kíváncsi, hogy Mi lenne az EU nélkül, ellátogathat a kiállításra, ahol megismerheti a tényeket, hogy Magyarország mi minden köszönhet az Uniónak, és hogy mi lenne, ha nem lenne EU.
Az Erasmus falu mellett kialakított EU2020 sátor egész nap részletes információkkal szolgál a stratégia részleteiről, valamint játékosan, közérthetően mutatja be az innovatív unió legfőbb kezdeményezéseit.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!