Facebook hozzászólás
213

Jobban járunk, ha józan lesz a húsvét

Józan húsvét elnevezéssel országos akciót tart a rendőrség csütörtöktől hétfőig, elsősorban az ittas és bódult járművezetők kiszűrése érdekében – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője sajtótájékoztatón Budapesten.

Kép: MTI

Óberling József közölte: az ellenőrzések szükségességét mutatja, hogy az elmúlt évben elvégzett 26 ezer ellenőrzés során 600 járművezető bizonyult ittasnak, ami 2,2 százalékos arányt jelent, ugyanakkor a balesetek 10 százalékánál játszott közre az alkoholfogyasztás.

Az ideihez hasonló méretű ellenőrzés először tavaly volt, miután 2013-ban a húsvéti ünnepek alatt kilenc ember halt meg a magyar utakon.

Most is mintegy ötezer rendőr vesz részt az akcióban, az ellenőrzésben közreműködnek az Országos Polgárőr Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) munkatársai is – mondta.

Érsek István, az NKH elnökhelyettese ismertette, hogy munkatársaik ellenőrzik az autók, rajtuk például az abroncsok és az ablaktörlő lapátok állapotát, és felhívják a járművezetők figyelmét a hiányosságokra.

Nyílt napok alkalmával ugyanakkor lehetőséget adnak az autósoknak, motorosoknak a Tavaszi átállás elnevezésű akció keretében a járművek ingyenes műszaki ellenőrzésére a hatósági vizsgaállomásokon. Aki élni szeretne a lehetőséggel, az a hatóság honlapján, az nkh.gov.hu webcímen is tájékozódhat a részletekről – mondta.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!