Kányádi Sándor a városi kánikuláról és a hitről
Elment a napokban a mai magyar költészet egyik legnagyobbja, Kányádi Sándor. 90. évében csatlakozott az égi Parnasszushoz. Kapott Kossuth-díjat, a nemzet művésze volt, legutoljára Príma Primisszimával jutalmazták. Rá emlékszünk, amikor útjára bocsátjuk a kérlelhetetlenül gyorsan kopogtató júliust. Fogadjátok szeretettel két versét. Egyiket olvassátok, a másikat hallgassátok Koncz Zsuzsától – Závodi Gábor megzenésítésében!
Kányádi Sándor: Városi kánikula
Éjjel-nappal
forró katlan,
a hőség ki-
bírhatatlan.
Minden ház, mint
egy-egy kályha,
s mintha lépnél
eleven parázsra.
Se egy szellő,
se egy felhő,
se nyugatról
se keletről.
Nálunk eredendően július 2-a, vagyis Sarlós Boldog-asszony az aratás kezdete, és nem Péter-Pál. Ennek gyökerei még az ős táltoshitre vezethetők vissza. A betakarítást olyan komolyan vették, hogy még ítélkezési szünetet is elrendeltek ilyenkor. Csak a betakarítás után kaptak büntetést a vétkesek, két kezük munkájára ugyanis szükség volt a jövő évi kenyér érdekében.
A nap mintha
megállt volna,
az éjnek is
nap a holdja.
S az utak, mint
sárkánynyelvek,
valósággal
sisteregnek,
s ugranának,
ha nem volna
híd alattuk,
a folyóba.
A számos kiváló vers közül többet is megzenésítettek. Ezt például Závodi Pál. Koncz Zsuzsa énekli a Nekem az ég címűt ezen az áhítattal teli szép varárnap reggelen!
Kedves Olvasók! Élvezzétek a nyarat, a szabadságot, kapcsolódjatok ki, töltődjetek fel! Erre hív a nyár, az aratás izgalmas, balzsamos illata!
Hozzászólás zárolva.