Facebook hozzászólás
329

Kapcsolj ki és kapcsolódj a Földhöz!

Ahogy az elmúlt több mint 10 évben, úgy március 24-én idén is lesz WWF Föld Órája. A szimbolikus, 60 perces sötétség mellett azonban a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete megújult: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. A hazai főszervező, a WWF Magyarország izgalmas kihívást indított az esemény alkalmából.

A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira. Egy év múlva nemzetközi színtérre lépett, 2017-ben pedig már 187 ország csatlakozott hozzá. A világ legnagyobb önkéntes akciója keretében tavaly több mint 12 ezer jól ismert épület és látnivaló díszkivilágítását kapcsolták le egy órára, ezzel is hangsúlyozva az energiatakarékosság fontosságát.

WWF, Föld Órája
Kép: WWF

Idén azonban új irányt vesz az esemény, ezzel együtt pedig az üzenet is: „Kapcsolódj a Földhöz!” – szól a mottó, a fókuszban pedig bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll, valamint az, hogy vegyük észre, és védjük saját környezetünket, vegyünk részt annak egészséges működésében. Legyen szó erdőkről vagy folyókról, tengerekről vagy vizes élőhelyekről, nekünk, embereknek is rendkívül fontos, hogy ezek az élőhelyek fennmaradjanak természetes állapotukban, megőrizve azt a gazdag növény- és állatvilágot, amit folyamatosan komoly veszélyek fenyegetnek.

A mottóhoz szimbólum is társul, ami a „kapcsolódás” egyik legismertebb jelképe korunkban: a wifi-jel.

– A Föld Órája alkalmából a WWF Magyarország idén egy izgalmas feladattal készült: a wifi-jel egyes elemei olyan, bárki számára teljesíthető kihívásokat rejtenek, amelyekkel hozzájárulhatunk a fenntartható élethez, ezáltal pedig környezetünk megóvásához. Első lépésként arra kérjük az embereket: csatlakozzanak a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor egy órára kapcsolják le a villanyt. Ezt követi még három kihívás, amelyekről hétről hétre lerántjuk a leplet az akció hazai oldalán, a foldoraja.hu weboldalon, valamint a WWF Magyarország Facebook oldalán – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Patkó a denevéren – egy év alatt 115 új faj a Mekongnál
Képregényt megihlető krokodilgyík, thaiföldi piacon felfedezett csigaevő teknős és egy Star Wars-filmekbe illő patkósdenevér – ez csupán három abból a 115 fajból, amelyeket 2016-ban fedeztek fel tudósok a Mekong térségben. A kutatás adatait 2017 végén összesítették, az újonnan megismert fajokról a WWF publikált friss jelentést.

Természetesen idén is lehet csatlakozni a Föld Órájához magánszemélyként, vállalatként, önkormányzatként és intézményként egyaránt: a foldoraja.hu weboldalon már gyűlnek a regisztrálók, ide bárki feltöltheti saját kezdeményezését. A WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy valódi tettekkel is járuljon hozzá a mozgalomhoz annak érdekében, hogy Földünk a következő generációk számára is megőrizhesse természeti kincseit.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!