Facebook hozzászólás
373

ANGLIÁBÓL IRÁNYÍTOTT VADÁSZAT

Lefülelt unokabiznisz

Ismét lebukott egy úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott csapat. A bűnszervezet tagjaira egyszerre három településen csaptak le a rendőrök. Angliában élő két társukat még körözik – tette közzé az MTI a police.hu oldalon megjelent közlemény alapján.

A jól ismert módszert alkalmazták. Két férfi Angliából telefonált magyarországi számokra a hívott unokájának, gyerekének, keresztgyerekének nevében. Azt állították, hogy bajban vannak, közlekedési balesetet szenvedtek, azonnal pénzre van szükségük. Azt mondták, hogy mivel nem tudnak elmenni a pénzért, egy megbízható barátjukat küldik érte, és nemcsak pénzt, hanem ékszert is adhatnak. Az Angliából telefonálók mondták meg itthoni bűntársaiknak, hogy mikor milyen címekre menjenek.

Nagymama kezében telefon, Kép: piqseles
Nagymama kezében telefon, Kép: piqseles

A felhívottak közül többen gyanút fogtak. Ők felhívták rokonaikat, és miután kiderült, hogy senkinek nem esett baja, nem fizettek. Voltak azonban olyanok, akik odaadták a megtakarított pénzüket és ékszereiket. Egy gyulai férfitől például 1,5 millió forintot, egy debreceni nőtől 3,2 milliót csaltak ki. Egy mezőkövesdi és két szegedi nő – egymillió forintnál is többet adott oda nekik.

Az összehangolt rendőrségi akcióban egyszerre három településen intézkedtek rendőrök. A Budapesten, Izsófalván és Makón elfogott hat férfi a gyanú szerint külföldön élő társai segítségével több millió forintot és ékszereket csalt ki magyarországi idős emberektől. A budapesti és izsófalvi férfiak a nyomozás eddigi adatai szerint Budapest mellett hét megyében követtek el bűncselekményeket. Elfogásukkor a rendőrök készpénzt, ékszereket, valamint a csalásokhoz használt mobiltelefonokat, autót foglaltak le tőlük.

A Gyulai Rendőrkapitányság a bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével gyanúsítható hat férfit őrizetbe vette. Angliában élő két társukat még körözik.

Vigyázat! Kártérítést ígérnek a csalók adatkiszivárgásért

Internet világa, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Új online csalási módszert fedeztek fel az egyik globális kíberbiztonsági vállalat munkatársai. A bűnözők azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy kártérítés jár nekik. A személyes adatok kiszivárgásáért kártérítést ajánlva a csalók arra biztatják a felhasználókat, hogy vegyenek „ideiglenes amerikai társadalombiztosítási számot”, amit mintegy 9 $-ért kínálnak. A csalásnak Oroszország, Algéria, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek mellett más országokban is voltak áldozatai.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!