Facebook hozzászólás
640

Legyen a jazz is mindenkié! Irány Kecskemét!

A nyár legjobb családi kikapcsolódásaként hirdetik a szervezők a kecskeméti JAZZFŐVÁROS fesztivált. Az augusztus első hétvégéjén zajló rendezvény fesztiváligazgatójának, Dr. Ittzés Tamásnak nem titkolt célja, hogy a kisbabák, a tinédzserek, a szülők, sőt, a dédnagymamák is ugyanolyan jól érezzék magukat!

Ken Aoki, Kép: Sajtóanyag
Ken Aoki, Kép: Sajtóanyag

Ennek érdekében nagyon sokrétű a program, a zene mellett strandolási lehetőség, gyerekjátéksziget, hangszersimogató és egyéb gyerekprogramok, JAZZFŐVÁROS futás, buborékfoci, veteránautós bemutató, swingtánckurzus és kiváló gasztrokínálat várja a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontba kilátogatókat.

Az 5 színpadon pedig augusztus 3-ától hatodikáig 12 ország 125 zenésze teszi ki szívét-lelkét délelőtt 11-től hajnali 2-ig. Újdonság az olcsó esti jeggyel látogatható Mercedes-Benz színpad, ahol este nyolctól éjfélig fergeteges blues, boogie és rock’n’roll szól azoknak, akik csak néhány órára akarnak beleszagolni a JAZZFŐVÁROS levegőjébe.

A fesztiválon a N’Awlins Brass Band, a Chicago Stompers, a ragtime királynője, a kanadai Mimi Blais, a világ legjobb bendzsósa, a japán Ken Aoki, a New York-i zongoramágus Rossano Sportiello mellett fellép a klasszikus jazz magyar élvonala is a Bolyki Brotherstől a Hot Jazz Bandig,

Jan Wouters holland trombitás, Kép: sajtóanyag
Jan Wouters holland trombitás, Kép: sajtóanyag

a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band pedig Szekeres Adriennel várja a közönséget. A távolabbról érkezők alhatnak a helyszínen kialakított kempingben, vagy fesztiválbusszal közlekedhetnek a JAZZFŐVÁROS és a belvárosi szállodák között.

U2: Berlin, 2017! Ezt láttuk, hallottuk!
Fergeteges koncertet adott a U2 a berlini Olimpiai Stadionban! Több mint 70 ezer rajongó énekelt, és ünnepelte az együttest. Az ír rockzenekar működése legsikeresebb korongjának, a The Joshua Tree megjelenése 30. évfordulója alkalmából indult amerikai és európai turnéra. London után rögtön Berlin következett – vélhetőleg nem véletlenül -, majd Róma, Amszterdam, Párizs…, de gyakorlatilag az európai koncertekre már minden jegy elkelt!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!