Facebook hozzászólás
762

SÜNISPOTÁLY

Máglyahalál fenyegeti a vacakoló vackolódókat

Nehéz időszak a vadon élő sünöknek az ősz második fele. A nyár késői szakaszában született fiatalok ugyanis lemaradhatnak a téli álomra való felkészülésben. Ráadásul az avarégetések is fenyegetik a sünöket, a kis tüskéshátúak ugyanis épp ott keresnek maguknak telelőhelyet. A Fővárosi Állat- és Növénykert bemutató mentőközpontjában, a Sünispotályban menedéket adnak a segítségre szoruló sünöknek, és ezúttal is figyelmeztetve az avarégetés veszélyeire.

A mérgezett sasoktól, törött szárnyú vagy meglőtt gólyáktól kezdve a fészekből kipottyant madárfiókákon és elárvult kis mókusokon át egészen az elgázolt mocsári teknősökig és a telelésben megzavart denevérekig sokféle állattal foglalkoznak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Évente majd kétezer állaton igyekeznek segíteni. Csak tavaly 108 különböző faj összesen 1807 egyedének nyújtottak segítséget.

A sérült állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik. A cél az, hogy a bekerült állatok ismét képesek legyenek önállóan boldogulni a szabad természetben. S ha et sikerült, szabadon is engedik azokat természetes élőhelyükön.

Mentett sün, Kép: Fővárosi Állat- és Növénykert
Kép: Fővárosi Állat- és Növénykert

Az ősz második felében a vadon élő sünök egy részének speciális nehézségekkel kell szembenéznie. Az egyik ezek közül az avarégetés. A lehullott száraz leveleket a kiskertekben összegereblyézik, és gyakran felgyújtják – függetlenül attól, hogy ott lehet, vagy nem égetni. Ám mindez épp abban az időszakban történik, amikor a sünök telelőhelyet keresnek, és sokszor pont az ilyen avarkupacokba vackolják be magukat. A Fővárosi Állat- és Növénykert, ahogy minden ősszel, ezúttal is felhívja a figyelmet az avarban rejtőző sünökre. Így minden érintettet arra kérnek, hogy avarégetés előtt forgassák át az avarkupacokat, hogy biztosan kiderüljön, nem rejtőzik-e benne egy téli álomra készülődő sün. A városligeti intézmény szakemberei mellesleg az avarégetés helyett inkább a komposztálásra biztatnak.

Kép: pixabay
Az Állatkert mentett állatokkal foglalkozó szakemberei egyébként találkoztak már olyan sünnel, akit az utolsó pillanatban sikerült kimenteni a lángok közül. Az állatnak az összes tüskéje lepörkölődött és két hónapon át orrfacsaró füstszagot árasztott. Égési sérülései lassan gyógyultak, de végül két évnyi ápolás után teljesen rendbejött, s a Pilis egyik alkalmas élőhelyén szabadon is engedték.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!