Facebook hozzászólás
942

FELICITASIONES ARMANDO! GRATULÁLUNK ARMANDO!

Magyarország új konyhafőnöke: egy venezuelai fiú

Armando Mundarain már a válogatón mindenki kedvence lett. Akkor még csak hatalmas mosolyát és megható történetét szerettük, de azóta kiderült az is, milyen kedves, szerény srác – na és persze az is, milyen jól főz!

Azt nem mondhatjuk, hogy Armando rajt-cél győzelmet aratott, mert bizony voltak olyan napok is, amikor nem úgy ’sültek’ el a dolgok, ahogyan tervezte, de egy idő után egyértelműen ő is bekerült az éles szemű, főzéshez kicsit is értő nézők fókuszába.

10/10-es csapat Fotó: Rtl
10/10-es csapat Fotó: Rtl

A csapatversenyeken kiderült az is, milyen nyugodt, milyen jól tud irányítani anélkül is, hogy megemelné a hangját.
Ezt a tulajdonságát most a döntőben is elővette, és miközben Ádám és ikertestvére, Alex újabb érthetetlen villongásain csóváltuk a fejünket, Armando biztatóan és mindent folyton megköszönve, a legnagyobb higgadtsággal dolgozott a másik oldalon, Kingával és Krisztiánnal.
Azt mondta:  10-ből tízest adnék a csapatomnak!

 

 

 

Az értő zsűri Fotó: Rtl
Az értő zsűri Fotó: Rtl

A három fogásos menüt ezúttal is vendégekkel kiegészült zsűri értékelte. A séfek és Zé mellett Peller  Mariann, Nagy Ervin és Sváby András kóstolta az ételeket és szinte csak jó kritikával illették a versenyzőket. Mariann úgy fogalmazott: Ádám az ételén keresztül megszerettette magát, míg Armando elcsábította őt menüjének ízeivel és látványával. A döntés valóban nagyon nehéz volt, mert az ételsorok minőségében nem volt  óriási különbség, így talán nem tévedünk, ha  azt mondjuk, Armando személyisége adta azt a pluszt, amivel nyerhetett Cserepes Ádámmal szemben.

 

 

Megvan a helye a nyereménynek Fotó: Rtl
Megvan a helye a nyereménynek Fotó: Rtl

A győztes kihirdetése előtt Armando anyukája is fent izgult a galérián, amikor pedig kiderült, hogy fia nyert, elképesztő boldogsággal és büszkeséggel ölelte magához őt.
A venezuelai fiú arra szeretné fordítani a 10 millió forintot, hogy édesanyja itt maradhasson vele, illetve szeretne egy blogot indítani, ami Dél-Amerikát népszerűsítené, nem pusztán gasztronómiai vonatkozásban. De most csak átadja magát a felhőtlen örömnek:

 

„A legboldogabb ember vagyok a világon! Nem tudom kifejezni magamat, nem is tudok magyarul beszélni éppen, mert annyira boldog vagyok és annyira pörög az agyam, hogy nem tudok semmit, csak örülök!
Amikor felnéztem anyukámra, láttam az arcán, hogy ő is mennyire boldog! Egyem meg!” 

 





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!