Facebook hozzászólás
239

Májuskának szülnie kell!

Észak-kínai nőstény leopárd érkezett a debreceni állatkertbe, ahol már össze is engedték az állatot új párjával. A nagy kérdés, hogy vajon lesz-e párzás a fajfennmaradás érdekében?

Az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az élőhely vesztés, az illegális kereskedelem és a vadászat miatt a kipusztulás szélére sodródott. Természetes élőhelyén 500 alá csökkent az egyedszáma, az európai állomány pedig mindössze 39 egyedből áll.- mondta Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A debreceni park, egyedüliként a magyar állatkertek közül évek óta hozzájárul a faj fennmaradásához, hiszen az Európai Fajmegmentő Program (EPP) keretében az elmúlt 13 évben 4 utód is a város állatkertjében született.

Májuska, a fiatal nőstény MTI fotó/Czegledi Zsolt
Májuska, a fiatal nőstény MTI fotó/Czeglédi Zsolt

A fiatal, Májuska névre keresztelt négyéves nőstény a berlini állatkertből érkezett augusztus végén, és az ilyenkor szokásos protokoll szerint most jött el az ideje, hogy összeengedjék párjával, Szépfiúval.
A két állat első találkozása nem volt látványos, hiszen a kamerák és a fényképezőgépek helyett mindketten a belső kifutót választották, egyikőjük sem akart onnan kijönni, sőt leginkább saját kifutójukban várakoztak. Nagy Gergely Sándor ennek ellenére reméli, hogy az ismerkedés zökkenőmentes lesz, a két állat elfogadja egymást.

Vajon alkalmas lesz az anyaságra? MTI fotó/Czeglédi zsolt
Vajon alkalmas lesz az anyaságra? MTI fotó/Czeglédi zsolt

„Ez egy lassú folyamat, hiszen a leopárdok a természetes élőhelyükön magányosak, csak a párzási időszakban keresik egymás társaságát. Szépfiú előző párja könnyen alkalmazkodott a kifutóhoz, bízunk benne, hogy Májuska is alkalmas lesz a párkapcsolatra” – fogalmazott az ügyvezető, aki hozzátette: amennyiben Szépfiú és Májuska hajlandó a közös együttélésre, akkor az ország egyedüli tenyészpárjaként segíthetik az észak-kínai leopárdok fennmaradását.

Két királyi állatkertből érkezett a menyasszony és a vőlegény
Először látható Magyarországon cebui disznó, mégpedig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A ritka trópusi sertésféle a Fülöp-szigetekhez tartozó Negros és Panay lakója, s a természetben kritikusan veszélyeztetettnek számít. Budapestre egy fiatal tenyészpár érkezett: a koca Rotterdamból, a kan pedig Edinburgh állatkertjéből. A bemutatás mellett a cél az állatok szaporítása, ami a faj megmentése szempontjából is fontos lenne.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!