Facebook hozzászólás
468

Már csak egy hónapot kell aludni!

Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 31-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az állatkertek barátai, illetve az állatvilág iránt érdeklődő nagyközönség körében az elmúlt években szinte „piros betűs” dátumként került a naptárba az Állatkertek Éjszakája. Az első ilyen eseményt még 2012-ben tartották, akkor nyolc állatkert részvételével. A program sikerén felbuzdulva a következő években további intézmények csatlakoztak a kezdeményezéshez, így az idei, 2018-as esztendőben már országszerte tizenkét helyszínen várják különleges esti programokkal a látogatókat az Állatkertek Éjszakája alkalmából.

Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló, Kép: wikipedia
Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló, Kép: wikipedia

Az Állatkertek Éjszakája hagyományos dátuma augusztus utolsó péntek estéje, amely ebben az esztendőben augusztus 31-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét állatkert, vadaspark, „állatos” bemutatóhely készül esti, illetve éjjeli nyitva tartással és rendkívüli esti közönségprogramokkal. A résztvevő intézmények a következők:

Budakeszin:                – a Budakeszi Vadaspark;

Budapesten:                – a Fővárosi Állat- és Növénykert és

– a Tropicarium (Campona);

Debrecenben:             – a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;

Győrött:                       – a Xantus János Állatkert;

Jászberényben:           – a Jászberényi Állat- és Növénykert;

Kecskeméten:             – a Kecskeméti Vadaskert;

Miskolcon:                  – a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;

Pécsett:                       – a Pécsi Állatkert és Akvárium–Terrárium;

Sörényes Flódni lovagol Isabela hátán
Sörényes hangyász kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az apróság a budapesti sörényes hangyász tenyészpár, Isabela és William második utódjaként látott napvilágot június 16-án. A kicsit már most is láthatják a látogatók, anyukája hátán utazik. 

Poroszlón:                   – a Tisza-tavi Ökocentrum;

Szegeden:                   – a Szegedi Vadaspark;

Veresegyházán:          – a Medveotthon.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus elején, Budapesten a résztvevő intézmények egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről, programokról. Figyeljétek a híradásokat, és készüljetek egy jó kis családi programra! Biztosan láthattok majd etetést, simagathattok érdekes állatokat, és kivételesen megfigyelhetitek, hogyan viselkednek az éjszakai állatok!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!