Facebook hozzászólás
437

MAGYAR FILMES SZENZÁCIÓ

Maradtak, Akik maradtak

Megint van Oscar-esélyes filmünk! A világ tíz legjobb külföldi alkotása között szerepel Tóth Barnabás: Akik maradtak című mozija is – jelentette be keddre virradóra az Amerikai Filmakadémia Los Angelesben. A rendező a Klubrádiónak elmondta, kimondhatatlanul boldog, hiszen egy éven belül kétszer érte ilyen megtiszteltetés. Nemrég egy rövidfilmje jutott el eddig…

Szőke Abigél és Hajduk Károly, Kép: werkfotó
Szőke Abigél és Hajduk Károly az Akik maradtak című versenyfilmban, Kép: werkfotó

Tóth Barnabás szerint nem az a lényeg, hogy egy film mekkora költségvetéssel készül, hanem az, hogy mit mond el, és azt hogyan? Van olyan mozi, amit egy koporsóban forgattak egy katonáról, akiről azt hitték halott, és ő ki akar szabadulni… Az ő filmjének nagy része egy szobában játszódik, és ez a bennsőséges történet nem is kívánt többet. Tóth Barnabás azonnal a stáb tagjainak mondott köszönetet, mert szerinte ez egy szenzációs csapatmunka volt, aminek minden percét élvezte.

Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és az ígéretes tehetségű Szőke Abigél főszereplésével készült lélekemelő film a II. Világháború utáni Budapesten játszódik, könnyedséggel és melegséggel beszél a szeretet gyógyító erejéről.  Tóth Barnabás alkotását több mint 25.000-en látták eddig a hazai mozikban. A filmet 12. hete vetítik, és több amrikai nagyvárosban is sokan látták.  

Világsiker előtt?

Szőke Abigél és Hajduk Károly filmes kettőse egy parkban, Kép: werkfilm
Szőke Abigél és Hajduk Károly, Kép: werkfilm

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierjét ezekben a napokban tartják a legendás Telluride Filmfesztiválon. Oda a magyar filmek közül legutóbb a Saul fia jutott el. A sokak által az Oscar előszobájaként számon tartott fesztivál olyan filmek indulását alapozta meg, mint a Kék bársony, a Gettó milliomos, a Király beszéde, az Ida, a Roma vagy a Mások élete.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!