Facebook hozzászólás
952

ALBÉRLETVADÁSZAT

Mozgolódik az ifjúság

Idén az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem vezeti a legnépszerűbb egyetemek listáját – olvasható a legfrissebb felsorolásban. Az intézmények környékén villámgyorsan kiadják a legjobb albérleteket, így aki biztos a dolgában, jobban teszi, ha már a júliusi ponthatár kihirdetés előtt alaposan szétnéz a piacon. Az OTP Ingatlanpont ezért feltérképezte az öt legnépszerűbb egyetem környékének albérlet- és ingatlanpiacát.

Csupán egy hónap van az érettségiig, így a végzős középiskolásoknak az április egyet jelent az utolsó nagy hajrával. A legfrissebb adatok szerint tavalyhoz képest idén 4 százalékkal többen, 112 ezren választanák a továbbtanulást, az 5 legnépszerűbb felsőoktatási intézmény továbbra is Budapesten és a hagyományos egyetemvárosokban van. A jelentkezések számában – függetlenül attól, hogy hányadik helyen jelölték meg – ismét az ELTE végzett első helyen, ezt követi a Debreceni Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, az ötödik helyet pedig ezúttal is a Pécsi Tudományegyetem szerezte meg.

Az ingatlanpiac, és főleg a lakásukat bérbeadó tulajdonosok hagyományosan nagy várakozással tekintenek a felvételi ponthatárok kihirdetésére, hiszen a jó helyen lévő albérletek villámgyorsan elkelnek a piacon. A tudatos és persze a saját tanulmányi eredményeikben bízó diákok, illetve szüleik már jó előre elkezdhetnek nézelődni az albérletek között, hogy akár a ponthatárok kihirdetésének másnapján lecsaphassanak a legjobb albérletekre. Az alábbi körkép mind az albérletet keresőknek, mind a befektetési szándékkal vásárlóknak kínál lehetőségeket.

5+1 tipp: így készülj az érettségire!

Tanulás, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Alig egy hónap múlva kezdődnek az érettségik: május 3-tól június 28-ig tart 2019-ben az érettségi időszak. A végzős középiskolások már számolják vissza a napokat, és a legkülönfélébb tanulási módszereket bevetve készülnek a megmérettetésre. Az alábbiakban Tóth Réka, a Perfekt oktatási szakértője néhány praktikus tanulási tippel segít a felkészülésben.

Budapest

Az első öt legnépszerűbb felsőoktatási intézmény között két budapesti egyetem is szerepel, de a TOP 10-es listán további fővárosi felsőoktatási intézményeket is találni, beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet, a Corvinus Egyetemet, vagy a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet.

Budapesti Corvinus Egyetem, Kép: wikimedia
Budapesti Corvinus Egyetem, Kép: wikimedia

Mind az ELTE, mind a BME a XI. kerületben (ezen belül Lágymányoson) található, ahol átlagosan 564 ezer forintba került tavaly egy négyzetméter. A kerület amúgy is a befektetők egyik kedvenc célpontja, ami a jó bérbe adhatóságnak, a régóta emelkedő áraknak, valamint az új nagyberuházásoknak és infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhető. Leginkább a lakótelepi lakások ára ugrott meg: egy év alatt 20 százalékkal drágultak ezek az ingatlanok.

Debreceni Egyetem, Kép: wikipedia
Debreceni Egyetem, Kép: wikipedia
Debrecen





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!