Facebook hozzászólás

Művészek az igazgyöngyökért

Önmagukat adják karácsonyra elismert művészek, hogy felhívják a figyelmet az Igazgyöngy Alapítvány munkájára és anyagi támogatásra ösztönözzék az embereket, segítve ezzel a hátrányos helyzetű gyerekek komplex készségfejlesztését. Az Igazgyöngy Alapítvány az egyik legismertebb gyerekszegénység és nyomor ellen küzdő civil szervezet Magyarországon, mintegy két évtizede küzd azért, hogy felszámolják az átörökített mélyszegénységet. Az alapítvány vezetője L. Ritók Nóra nemrég vehette át a Prima Primissima közönségdíját áldozatos munkájáért. Ezúton is gratulálunk!

Nóra és kollégái munkáját idén karácsonykor jószolgálati nagykövetként támogatja a művészkvartett: Koncz Zsuzsa, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész és énekesnő, Dés László, a szintén Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző, Fischer Iván a Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója és Thuróczy Szabolcs, az Aranyélet zseniális színésze.

Kép Művészek az Igazgyöngy Alapítványért
Művészkvartett az Igazgyöngy Alapítványért

A művészek egy-egy dedikált „Igazgyöngy bögrét”, valamint két-két jegyet ajánlanak fel közelgő koncertjükre, bemutatójukra azoknak, akik a licitáláskor a legtöbbet ajánlják fel érte. A bögréket koncertjük, előadásuk után személyesen adják majd át a licitgyőzteseknek, így a rajongóknak lehetőségük lesz beszélgetni a művészekkel.

Baglyos bögrék, Kép: Igazgyöngy Alapítvány
Baglyos bögrék, Kép: Igazgyöngy Alapítvány

A dedikált bögrékre 2018 december 20-áig lehet licitálni a Bombera Krisztina által “gründolt”, értékmarketinggel és jótékonysági kampányokkal foglalkozó CauseArt Platform Facebook oldalán.  A licit a bögrékre 40.000 forinttól indult, a Facebook oldalon kell kommentbe beírni a licitet.

A művészekkel videó is készült, melyek a YouTube videómegosztón egyenként – Fischer Iván, Dés László, Thuróczy Szabolcs és Koncz Zsuzsa – tekinthetők meg. A kezdeményezéssel kapcsoltban Fischer Iván elmondta: „A bögrét nagyon értékesnek tartom, mert az árából befolyt összeg lehetővé teszi, hogy a gyerekek művészettel foglalkozzanak.”

Az aukció teljes bevétele az Igazgyöngy Alapítvány munkáját segíti, aminek módszertanát L. Ritók Nóra dolgozta ki. Ennek lényege, hogy hármas fókuszú vizuális nevelést alkalmazva segítsen a vizuális kommunikáció fejlesztésén, a hátránykompenzáláson és a szociális kompetenciák fejlesztésén Berettyóújfaluban, ami Európa tíz legszegényebb régiójának egyike.

Szabados Ági és Tokár Tomi osztályfőnöknek áll!
Közös felhívást tett közé általános és középiskolai osztályoknak az RTL Klub és a NIOK Alapítvány az Adakozó Kedd alkalmából! A cél, hogy minél több gyerekhez, fiatalhoz eljusson az adományozás, a jócselekedetek fontossága és lehetősége.

Az alapítvány munkájának segítésére a licitáláson kívül is van lehetőség, pusztán a bögrék megvásárlásával, az Igazgyöngy Alapítvány oldalán, vagy a CauseArt felületén 6000 forintért.

További információ:

https://igazgyongyalapitvany.hu/ https://www.causeart.hu/

Renáta Izsák, kampányfőnök, +36-30-461-5036, [email protected]

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Hurrá! Frontmentes hétvége, használjuk ki!

A hét utolsó napjain még kellemes, tavaszi időben lesz részünk, azonban a jövő hét elején változás kezdődik!

Miért nem érti a Nagyi, amit mondok?

Dr. Andrew E. Budson neurológus a Psychology Today oldalnak írt cikkében egy nemrégiben nála járt betegét idézi…
1 / 1 474

PÁRKAPCSOLAT

Így add bele a szíved!

Bár a piros szín és a szív évszázadok, ha nem évezredek óta, a szerelem jelképe, párunk egy doboz szív alakú bonbon láttán bizony elgondolkodhat: hol marad mindebből a gesztus és a kreativitás? Vannak…
1 / 210

OTTHON

Ahol 15-25 millióért vehetünk házat

Habár tovább bővül a kereslet, és emelkednek az árak a Velencei-tónál, még mindig rendkívül versenyképes az…

4+1 tipp a tökéletes porszívóhoz

Csak akkor tudod meg, milyen nagy feladat porszívót vásárolni, amikor éppen te magad is benne vagy − akár egy…
1 / 345

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!