Facebook hozzászólás
250

Neked is jól jönne otthon Boris, a robot! Vagy Bob?

Jövőre már a mosogatógépbe is képes lesz bepakolni, a harmadik generációs robot, amelyet szeptember végén a birminghami brit tudományos fesztiválon mutattak be fejlesztői. De van már „házőrző” robot is!

Boris egyike a világ első olyan robotjainak, amelyek az emberekre jellemző mozdulatokat idézve képesek célzottan megmozdítani számukra idegen tárgyakat. A robotot a Birminghami Egyetem kutatói fejlesztették ki. Jeremy Wyatt,az intézmény számítógép-tudományi karának professzora elmondta, hogy a robot kifejlesztése 5 évükbe és 350 ezer fontba került.

Boris kiválasztja, hogyan fogjon m eg egy tárgyat  – Képek: project.eu

A kezein öt-öt ujjal rendelkező Boris az arcán és a csuklóján lévő érzékelőkkel „látja” a tárgyakat. Mindössze 10 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a több ezer lehetőség közül kiválassza az adott tárgy megragadásának legjobb módját, és a cél eléréséhez szükséges karmozdulatokat is pontosan megtervezze, kikerülve az akadályokat – adta hírül az MTI a BBC Newsra hivatkozva.

Wyatt elmondta: Boris nem arra van beprogramozva, hogy felvegye a tárgyat, hanem arra, hogy megtanulja felvenni azt. „A robot lát valamit, és mivel arra van képezve, hogy egy bizonyos tárgyat egy bizonyos módon fogjon meg, ezért azt mondja magában, oké, ez a felület hasonlít arra, amit ismerek, szóval ezt a fogást fogom alkalmazni” – magyarázta a robot megépítésében segédkező Maxine Adjigblekutatómérnök.

Lehet, hogy Boris nemsokára a tapintás érzékével is gazdagodik

Wyatt és a nemzetközi PacMan projekten dolgozó többi kutató célja, hogy 2015 áprilisára Boris képes legyen bepakolni egy mosogatógépbe. „Nem mintha úgy vélném, hogy a mosogatógép-feltöltő robotok égető gazdasági vagy szociális szükségleteket elégítenének ki – jegyezte meg Wyatt –, de ez tipikusan olyan feladat, amely odafigyelést igényel az embertől. Olyasmi, amelyhez az összes olyan kézi ügyességre szükség van, amelyek kifejlesztésére több százmillió évet szánt az evolúció. Azáltal, hogy mindezt »beletesszük« egy robotba, reméljük, hogy a jövőben sokkal rugalmasabbá tehetjük őket” – magyarázta a szakember.

Amíg Borisra várunk : 8 tipp a kímélőbb házimunkáért
A házimunka gyakran megerőltetőnek bizonyulhat, ha ízületi problémáink vannak. A mindennapi élet is olyan terheket róhat az ízületekre, mint a sport. Törődjünk hát úgy ízületeinkkel, mint a sportolók: táplálkozzunk egészségesen, mozogjunk, és szedjünk porcépítő készítményeket! Meg persze kövessük az itt javasoltakat, és akkor úgy végezhetjük el a ház körüli teendőket, hogy az ízületeink is épen maradnak.

A fejlesztőcsapat tervei közt szerepel, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni, és a tapintás érzékével is gazdagodjon. A kutatók hosszú távú célja, hogy olyan robotokat építsenek, „amelyek emberi környezetben, irodákban, kórházakban és raktárakban is képesek működni”.

A fesztiválon egy másik intelligens robot, Bob is bemutatkozott, aki Borisszal ellentétben képes helyváltoztató mozgást is végezni, és a környezetéről hőtérképet készítve tájékozódik. Bob akár egy héten keresztül is képes megfigyelés alatt tartani egy beltéri környezetet mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, miközben kisebb feladatokat is elvégez, és önállóan hoz döntéseket. Bob a közelmúltban volt háromhetes gyakorlaton a G4S biztonságtechnikai cég gloucestershire-i irodájában.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!