Facebook hozzászólás
375

Okos a gyerek, de miből fizetem?

Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. A nálunk is jól ismert, hollandiai székhelyű biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28% úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.

Családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A kutatásból kiderült az is, hogy a magyar szülők többsége, 61%-a úgy gondolja, hogy a majdani havi fizetésből fogja támogatni gyermekét, 28% pedig azzal számol, hogy a havi fizetés mellett más forrást nem is fog erre a célra fordítani. A szülők 24%-a úgy gondolja, hogy a gyermek ösztöndíja elég lesz arra, hogy finanszírozni tudja a továbbtanulás költségeit. Minden ötödik szülő úgy véli, a gyermek a tanulás mellett is dolgozni fog majd, míg 13% diákhitelt vagy egyéb hitelt tervez igénybe venni a továbbtanulás finanszírozása céljából.

Grafikon, Forrás: NN Biztosító
Forrás: NN Biztosító
Író kéz, női, Kép: pixnio
Kép: pixnio

A felmérés eredményei arra is rávilágítanak, hogy a szülők 73 százaléka fontosnak érzi, hogy gyermeke továbbtanuljon, és 81 százalék tulajdonít kiemelt jelentőséget annak, hogy a gyermek minél hamarabb önálló legyen. Ennek ellenére a családok mindössze felének van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermeket szeretné támogatni.

Kevesen tudják, de létezik már olyan Életkapu program, amely segítséget nyújthat a családoknak a felsőoktatással kapcsolatos kiadások fedezésében. A tudatos felkészülést segítő megoldás minden fontosabb élethelyzetben alkalmazható, ilyen például a nem állami finanszírozású oktatás is.

PONTHatár a csillagos ég

Július 25-én kihirdették az egyetemi ponthatárokat. A tapasztalatok alapján ettől a naptól kezdve szeptemberig 15-20 százalékos albérleti áremelkedés várható. Az egyik legismertebb pénzintézet körképet készített az egyetemi városok albérletárairól.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!