Facebook hozzászólás

Ordító különbségek

Dübörög az építkezési láz, a KSH adatai szerint 2016-ban majd 2500-zal több új ingatlant adtak át, mint a megelőző évben. Az új ingatlanok piacának felfutását mi sem jelzi jobban, mint a kiadott építési engedélyek 2,5-szeres növekedése 2015-höz képest. Az országos statisztikák mögött azonban nagy régiós eltérések vannak, nemcsak a lakásárak, hanem az építkezési kedv tekintetében is.

A válság okozta sokk után az építőipari beruházások drasztikusan visszaestek, 2013-ban volt a mélypont, de azóta folyamatosan nő a kiadott építési engedélyek és az átadott épületek száma. Az újlakás építések felfutása leginkább a vállalkozók által épített ingatlanok számánál látszódik, 2013-hoz képest tavaly 70%-kal több új ingatlan jelent meg ezekből a piacon. A kínálatban már most tavasszal is elérhetővé válnak új lakások, azonban a valódi lakásátadási boom idén nyártól, illetve a következő 1–2 évben várható.

Buda, Kép: wikimedia
Buda, Kép: wikimedia

Az országos statisztika mögött jelentős regionális eltérések vannak, az ország gyakorlatilag kettészakadt. Míg Budapesten, a nyugat-dunántúli megyékben és a Balaton-parton sorra épülnek a kisebb-nagyobb társasházak, addig Kelet-Magyarországon – néhány megyeszékhely kivételével – kevésbé lelkesek a befektetők. Az OTP Ingatlanpont tapasztalata alapján az ország nyugati felének nagyvárosaiban dinamikus fellendülés tapasztalható, a sok munkalehetőséggel kecsegtető Székesfehérváron vagy Győrben szinte azonnal, vagy már a tervezőasztalról elkelnek az ingatlanok. Győr-Moson-Sopron és Vas megye népszerűsége továbbra is töretlen az ausztriai munkalehetőségek miatt, ami szintén felfelé hajtja az árakat. Az ország északkeleti régiójában viszont jóval visszafogottabb a piac. Debrecen, Miskolc és Kecskemét jelenti kivételt, ezekben a városokban a nagyobb beruházásoknak köszönhetően 300 – 450 ezer Ft/négyzetméteráron lehet új ingatlant vásárolni. Az árváltozás tekintetében Nógrád megye székhelye, Salgótarján szerepelt a legrosszabbul, ott több mint 2%-al csökkentek az átlagos ingatlanárak tavaly.

Budapesten is hatalmas a kereslet az új ingatlanok iránt, amely nem csak az árak meredek emelkedésében, hanem az ingatlanok számában is megmutatkozik. 2016-ban 6400 új társasházi lakást adtak el, és több ezren vásárolhattak még – előszerződés keretében is – egyelőre csak tervasztalon lévő ingatlanokat. Az újlakás piacon egyértelműen a XI. és XIII. kerület a favorit, előbbiben 1250, utóbbiban 1300 lakás talált gazdára tavaly. Mindkét kerület azért örvend nagy népszerűségnek a beruházók körében, mert jó a közlekedés, az infrastruktúra, és megfelelő méretű építési telkek állnak rendelkezésre. A kereslet mértékét jól mutatja, hogy a piacon megjelenő egyre több lakás ellenére a négyzetméterárak is folyamatosan emelkednek. 2015-höz képest idén százezer forinttal többet, átlagosan körülbelül 560 ezer forintot kell fizetnie a budapesti újlakás-vásárlóknak négyzetméterenként. A legnagyobb árnövekedés egyébként a belvárosban tapasztalható, a VII. kerületben tavaly elérte a 33%-ot. A legmagasabb ingatlanárakkal rendelkező kerületek nem változtak, továbbra is Pesten az V. és a bel-budai (I.,II.,XII.) kerületek lakásai a legdrágábbak.

Megéri a céges ingatlanvásárlás?
Az ingatlanpiac felívelése nemcsak a lakásvásárlásokat pörgette fel, hanem hatott az üzleti célú ingatlanok, irodák és üzlethelyiségek keresletének alakulására is. Mikor érdemes irodahelyiséget, vagy üzlethelyiséget vásárolni a cégnek?

Az ingatlanpiacon tapasztalható újlakás boom tovább erősödik, az átadott ingatlanok száma és az ingatlanárak is folyamatosan növekednek.

– Budapest és a nagyobb városok központi területein a befektetők igyekeznek adott építési telken az előírásoknak megfelelő minél több lakást kialakítani – persze piacképes lakásmixszel. Így nem ritkák a több száz lakással tervezett társasházak sem. A kertvárosi zöldövezetekben és az agglomerációs övezetben leginkább az önálló háznál olcsóbb sorházak, illetve a kisebb, néhány lakásos társasházak népszerűek. A természet közeli, erdős-hegyes területeken a helyi önkormányzati építési rendeletek is igen szigorúak, néhol csak 15-20%-os beépíthetőséget engedélyeznek – mondja a trendekről Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

– Messze nincs még vége az áremelkedésnek, ezért akár befektetési céllal is érdemes lakást vásárolni a közeljövőben. Tőkével, vagy hitellel, illetve egy elismert ingatlanközvetítő hálózat szakértőinek segítségével könnyebben kiválaszthatók az alkalmas ingatlanok – tette hozzá a szakértő.

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Bechterew-kór is állhat a derékfájás mögött

Elsősorban a férfiakat érinti, és többnyire 40 év alatti korban indul a Bechterew-kór, amely jellemzően hajnalban…

1 csúnya kis tévhit a várandósságról!

A terhességi tévhitek kifogyhatatlan tárházából válogattunk ki újabb dolgot, mely kismamák tömegének életét…
1 / 1 482

CSALÁD

Srácok, ez nem mese!

A gyerekeknél érvényesül a legerősebben a reklámok manipulatív hatása. Csak 9-10 éves korukban válnak elég éretté ahhoz, hogy megkülönböztessék a fikciót a valóságtól, valamint,…
1 / 136

HÍREK

1 / 1 135

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!