Facebook hozzászólás
212

Pénteken Fürdők Éjszakája Budapesten

Széchenyi, Gellért, Rudas, Király – ahány fürdő, annyi korszak, stílus és hangulat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Fürdők Éjszakája idén már négy különleges helyszínen, zenével, tánccal, Bambival és változatos programokkal vár mindenkit, aki szívesen eltöltene egy fürdőzéssel egybekötött hangulatos, változatos estét – egy jeggyel négy helyszínen.  

2009. december 4-én (pénteken) 22.00 – 03.00 óra között az immár hagyományosan megrendezett Fürdők éjszakáján a négy budapesti fürdőbe egy közös jeggyel lehet belépni. A közös belépő 2900 Ft-ba kerül, amihez a régi szép idők emlékére egy Bambi is jár ajándékba.

Jegyek elővételben november 30-tól kaphatók az összes budapesti fürdő pénztárában és a kiemelt BKV jegypénztárakban.

A Széchenyi-, a Gellért- és a Rudas fürdőben zenés, táncos, kulturális programok, a Királyban pedig csendes, relaxáló éjszakai fürdőzés várja a télen átmelegedni vágyókat, a programokból kor és érdeklődés szerint lehet válogatni.

A fürdők közti közlekedést ingyenes buszjáratok segítik, a buszok negyedóránként járnak, és a fürdők főbejáratánál állnak meg.

Mindegyik helyszínen bárok és büfék kínálnak inni- és harapnivalót a vendégeknek.

A műsorok teljes élvezetéhez fürdőruha vagy nyári öltözet viselése ajánlott, a Széchenyiben Kovács Kati és a Qualitons koncertje ruhában is megtekinthető.

Széchenyi Gyógyfürdő

Kultúrfürdő a NeoFM jóvoltából

Aki szívesen nosztalgiázna és táncolna vagy a szabad ég alatt fürdőzne a meleg vizű medencékben, az látogasson el a Széchenyibe! A legendás énekesnő, Kovács Kati a Qualitons zenekarral ad koncertet. A Qualitons fiatal, tehetséges, más zenekarokból is ismert zenészek beat-funk formációja, korhű hangszerekkel idézik föl a 70-es évek zenei világát. Új produkciójuk Kovács Kati és a Qualitons néven az énekesnő népszerű dalainak feldolgozására épül. A koncert utcai ruhában is megtekinthető.

Az irodalom kedvelői Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas szerző vízparti felolvasását hallgathatják audiovizuális kísérettel.

Az est többi részén DJ-k szolgáltatják a zenei aláfestést a fürdőzéshez.

Rudas Gyógyfürdő

RADIO CAFÉ bemutatja: MAGIC BATH

A török fürdő programja egyszerre kínál képzeletbeli utazást távoli tájakra és az elmúlt évtizedekbe. Az aulában DJ-k és Super8-as filmvetítés a 60-as 70-es évek világát idézik, a tavalyihoz hasonlóan magyar zenék, jazz, soul és vidám funk – egy kis tánchoz vagy lazításhoz.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!