Facebook hozzászólás
364

Pénteken kezdődik a háromnapos lovasterápiás verseny

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával és védnökségével 2012. szeptember 21. és 23. között, immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét, valamint ezzel párhuzamosan Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók: Mercedes-Benz Hungária és az ELMŰ Nyrt. Helyszín: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központja 2151 Fót Vörösmarty tér 2.A verseny időpontja: 2012. szeptember 21-23. (péntek-vasárnap)

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre 65 lóval neveztek hazai és külföldi lovasok.

A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői 19 versenyszámban mérik össze tudásukat.
A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate II. és Nagydíj versenyszámok kerülnek megrendezésre.
Az idei év újdonsága, hogy számos versenyszámba nevezhettek fiatal lovasok (CDIY: FEI Fiatal Lovas Csapat, FEI Fiatal Lovas Egyéni, FEI Fiatal Lovas Kűr), junior versenyzők (CDIJ: FEI Junior Csapat, FEI Junior Egyéni, FEI Junior Kűr) és pónilovasok (CDIP: FEI Póni Előkészítő, FEI Póni Csapat, FEI Póni Egyéni).

Az idei évben a Lovasterápiás Verseny is háromnapos (péntek-vasárnap). Hagyományainkhoz híven versenyezhetnek ügyességi pályán, önálló lovaglásban hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek. A Jámbor Vilmos Emlékverseny keretében csapat-váltóversenyre kerül sor, ahol a versenyzőknek vezetett lovon különböző ügyességi feladatokat kell végrehajtaniuk. A gyógypedagógiai voltizsálás versenyszámra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek. A versenyzők lehetőséget kapnak arra is, hogy a Mádl Ferenc Emlékversenyen szabadon választott témában, lovak közreműködésével bármilyen darabot, mesét vagy történetet adjanak elő. A haladó lovasok számára meghirdettünk önálló lovaglást, díjlovas négyszögben, meghatározott program alapján.
A Lovasterápiás Versenyre a szervezők mintegy 140 indulót várnak kísérőikkel együtt.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdettünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon, gyógypedagógiai voltizsálást kezdő és haladó lovasok számára.

Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyszámmal a szervezők célja a „közös versenyzés” fontosságának hangsúlyozása.
Idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben az Országos Bajnokság is lesz.
„A rendezvény célja – a fogyatékkal élőknek nyújtott élményen túl- a lovasterápia és a lovassport népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápiában, mint kiegészítő terápiás eljárásban rejlő lehetőségek bemutatása. A Magyar Lovasterápia Szövetség fontosnak tartja, hogy egészséges lovasok és gyógypedagógiai lovaglásban, valamint hippoterápiában résztvevő gyermekek együtt, egyszerre tudjanak szerepelni, versenyezni.” – mondta Bozori Gabriella, a Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának vezetője.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!