Facebook hozzászólás
1 553

Rólad mit mond a Google?

Az emberek több mint fele rendszeresen rákeres saját magára a Google-n, és nyolcvan százalékuk ellenőrzi online jelenlétét, derül ki egy friss felmérésből. A gazdagabbak jobban érdekli, mit írnak róluk a neten.


Kép:PP archív

A napokban lett 15 éves a Google, és az alkalom tiszteletére a Pew Research elkészített egy felmérést, amely azt vizsgálta, hogyan viszonyulnak az emberek saját online jelenlétükhöz és mindez hogyan változott az idők során.

Arra voltak kíváncsiak, hogy az amerikai felnőttek milyen arányban keresnek rá saját személyükre a Google-n. Az adatok szerint átlagosan az emberek több mint fele, 56 %-a keres rá rendszeresen saját nevére a keresőben. 2001-ben ez az arány még csak 22% volt, és 2009-ig igen intenzív növekedést mutat, azóta azonban az arány lényegében nem változott.

Ennek hátterében a közösségi média megjelenése állhat, amely olyan arányban határozza meg az interneten a személyes jelenlétet, hogy a keresőben megjelenő személyes információknak az emberek már nem tulajdonítanak olyan nagy jelentőséget, mint korábban. Ezt támasztja alá az is, hogy az emberek további 24%-a nyilatkozott úgy, hogy más internetes felületen például a közösségi médián ellenőrzi digitális lábnyomát.

A gazdagabbak jobban érdekli, mit írnak róluk a neten

Az önmagukra rákeresők között a férfiak vannak többségben (58%), de a nők sem maradnak el tőlük lényegesen (54%). Sokkal határozottabb különbségek vannak az iskolázottság és az életkor alapján. Míg az általános iskolai végzettségűeknek csak harmada, addig a főiskolával rendelkezők több mint kétharmada ellenőrzi online reputációját a Google-n – írja a seo101.hu.

A jövedelmi viszonyok is befolyásolják keresési szokásainkat. Az alsó jövedelmi osztályba tartozóknak kevesebb, mint fele, míg a felső tízezer 66%-a érdeklődik önmaga iránt.

Egyre fontosabb az online jelenlét minősége

Tanulmányok sokasága mutatott már rá arra, hogy álláskeresésénél az interneten fellelhető adatokat átnézik a leendő munkaadók. A felmérések szerint a munkaadók 70%-a utasított már vissza jelentkezőt negatív digitális  jelenléte miatt, de 85%-uk azt is elmondta, hogy pozitívan is hatott már rá a jelentkezők online jelenléte.

Az emberek ma már nem csak rákeresnek, hanem egyre inkább foglalkoznak is online jelenlétükkel. A megkérdezettek fele aggódik online jelenlétének nyomai miatt. Összességében pedig az internetezők közel nyolcvan százaléka tett már valamilyen lépést az online jelenlétének ellenőrzésére. Ennek legegyszerűbb formája a Google keresés, de egyre nagyobb szerepet kap az adatvédelmi beállítások módosítása is.

A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy ma már nem csak külföldön, hanem idehaza is megjelentek az online reputáció menedzsment szolgáltatások is,  amelyek, magánszemélyek, közéleti személyiségek, vagy akár cégek digitális lábnyomát ellenőrzik, és a kritikus tartalmakat eltávolítják, ha lehetséges.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!