Facebook hozzászólás
154

Te tudod, hogy miért ilyen magas nálunk a feketemunka aránya?

Az elmúlt években a feketemunka mértéke hazánkban mindössze 1 százalékkal csökkent. Tavaly a feketegazdaság a magyar GDP 22 százalékára rúgott, míg Szlovákiában csak 15, Ausztriában pedig 7,5 százalék volt ugyanez az arány. Sok minden közrejátszik ebben, érdekes módon legkevésbé az adó.

Magyarországon tavaly a GDP 22,1 százaléka származott nem adózott munkavégzésből. A feketegazdaság aránya az elmúlt években lassú csökkenést mutatott: a gazdasági válság kibontakozása után, 2009-ben 23,5 százalék volt, azóta évente néhány tized százalékponttal lett kisebb. Ez nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára kiterjedő tendencia, állapítja meg a Randstad átfogó elemzése, ugyanakkor még mindig nagy különbségek vannak az egyes országok között a feketegazdaság nagyságát tekintve.

A  csúszópénz, a munkanélküli-juttatások rövid ideje is oka lehet a feketemunkának – Kép: Pixabay

A szomszédos országok közül például Szlovákiában 15, Ausztriában 7,5 százalék volt a feketegazdaság aránya, míg Szlovéniában 23,1 százalék, Horvátországban és Romániában pedig 28,4 százalék. „Európa egyértelműen nyugati és keleti szektorra osztható a feketegazdaság tekintetében, és sajnos Magyarország a választóvonal rosszabbik oldalára esik, míg Szlovákiában a nyugat-európai értékekhez hasonló arányt mértek” – elemezte az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Az elemzés több szempontból is vizsgálta, hogy van-e kapcsolat az egyes országokban az adóterhek nagysága és a feketemunka elterjedtsége között, és nem talált statisztikailag jelentős összefüggést. Több észak- vagy nyugat-európai államban – például Finnországban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban vagy Dániában – a magyarnál jóval magasabbak az adóterhek, mégis jóval kisebb, 10–15 százalékos a feketemunka aránya. Ugyanakkor jelentős az összefüggés a számla nélküli, illegális pénzmozgások és a feketemunka nagysága között. „Ha az élet számos területén találkozunk zsebbe adott összegekkel, akkor kevésbé lepődünk meg, ha a fizetésünket is így kapjuk” – világított rá Baja Sándor.

Hasonló a kapcsolat a szociális védőháló erősségével: hazánkban rövid ideig járnak csak a munkanélküli-juttatások, így gyorsan bevételhez kell jutnia az embereknek. Ez rövid távon szintén a feketemunka malmára hajthatja a vizet, mivel az álláskereső a be nem jelentett munkát is kénytelen lesz elvállalni. Ugyanakkor a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy minél rugalmasabb egy országban a munkaerő-kölcsönzés és az egyéb atipikus foglalkoztatás szabályozása, annál alacsonyabb a feketemunka aránya.

Kis mosoly, kis borravaló
A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, ezért a többség elutasítja a számlába beépített szervizdíjat. A kézbe adott jutalom mértékének meghatározásakor egyébként a kedves, segítőkész kiszolgálás fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!