Facebook hozzászólás
299

Úgy viszik a dobozos levegőt, mint a cukrot!

Óriási a kereslet a dobozos oxigéndús levegőért, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 1200 forintért kínálták.

A helyszíni beszámolók szerint a korlátozott számban, összesen 300 dobozzal kínált ritka áru vevői elsősorban turisták és vállalati képviselők voltak, akik a gyakorta szmogos északi, északkeleti országrészből érkeztek.
A levegőt a dobozos üdítőitalok mintájára töltötték Hajnan délnyugati részén Bavangling településen, amelyet 98 százalékban erdő borít. Területén a negatív oxigénionok átlaga állítólag négyzetcentiméterenként eléri a 6 ezret, vagyis a hatszorosa annak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a „tiszta levegő” kritériumaként előír.

Tényleg csak dobozból frissülünk majd? Kép: Pixabay

A cég a levegőt egyelőre a készlet erejéig kísérleti céllal árulta, de jelentések szerint két hónapon belül közfogyasztás céljából is piacra dobják. Közölték, gondolkoznak a nagyobb kiszerelésen és az alkalmazás, a felhasználhatóság körének bővítésén is.
A kezdeményezés egyébként Kínában nem új, évekkel ezelőtt már egy helyi milliárdos inkább feltűnés- és figyelemfelkeltésből, mint piaci vállalkozásként árult levegőt palackba zárva. Tavaly decemberben pedig egy kanadai vállalkozás hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szórófejjel ellátott palackjaiból, amelyekbe a Sziklás-hegységben zárták a levegőt, néhány óra leforgása alatt 500 darabot értékesített jó pénzért.

Döbbenetes ötletek a klímaváltozáshoz
Lebegő városok, égig érő mesterséges szuperfák, újragondolt gyártelepek: egyes számítások szerint 2030-ra elfogy a jég az Északi-sarkon. Kipusztulhat a jegesmedve, és sok más állat, de alaposan megnő a tengerek vízszintje is. Ez pedig olyan országokat is fenyeget, mint Hollandia vagy Japán. És itt már nem elég magasabb gátat építeni! Megmutatjuk, a kor tudósai milyen megoldásokban látják a túlélés esélyeit – a Bestmachinery.hu nyomán.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!