Facebook hozzászólás
430

Vakfolt

Néhány napja vetítik a mozik a Vakfoltot, Slemmer Ádám akciókrimijét, első nagyjátékfilmjét. Lelkes fiatalok összeálltak, és amatőr csapatként kezdtük forgatni a filmet, amelynek története 2013-ban indult. A dolgok akkor változtak professzionális irányba, amikor Osvárt Andrea társproducerként becsatlakozott a projektbe – mondta el Slemmer Ádám az M1-en – írja az MTI. 

Osvárt Andrea, Kép: wikimediai
Osvárt Andrea, Kép: wikimediai

A rendező kitért arra, hogy a vakfolt egy szembe építhető szerkezet, egy mikrocsip, amit ha rákapcsolnak az ember látóidegére, akkor kameraként funkcionál. A történetben egy magyar kutató szintetikus olajat fejleszt ki, a mikrocsipet azért akarják a szemébe ültetni, hogy megfigyeljék és ellopják a fejlesztését.

Slemmer Ádám beszámolt arról, hogy a film forgatása mintegy nyolcvan napot vett igénybe, és Osvárt Andrea belépésével elsősorban technikai felszerelésben tudtak óriásit előrelépni. Korábban kerti lámpákkal világítottak, az eredetileg hiányzó technikai háttér miatt később sok jelenetet újra kellett forgatni.

A szereplők többsége amatőr volt, ők Földessy Margit drámastúdiójából és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzőből érkeztek – mondta a rendező. Az Amego Film közreműködésével készült film szereplői között van Kálid Artúr is.

Slemmer Ádám moastanában államvizsgázott a Metropolitan Egyetemen, ahol turizmus-vendéglátás szakon tanult.

KÉSZ CIRKUSZ!
Február 2-ától v etítik a hazai mozikban a különleges műfajú, a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely egyedülálló bepillantást ad hat fiatal artista és a világhírnév küszöbén álló magyar újcirkusz társulatuk, a Recirquel életébe, valamint egy előadás születésébe. A több mint három éven át készült egész estés film sajátos nézőpontból, úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók szuperhőseit, ahogy egyébként sosem láthatjuk őket.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!