Facebook hozzászólás
411

Varázslatos Guinness-rekordok

Kitűnni a többiek közül – ez motiválja a bűvészeket is, de mindenki másképp, akarva vagy akaratlanul írja be magát a legek közé. Az Illúzió Mesterei most felidézik a történelem legkiemelkedőbb bűvészteljesítményeit.

Vannak olyan bűvészek, akik kifejezetten a rekorddöntés miatt vágnak bele egy-egy trükkbe. Ilyen volt Eldon Wigton, aki 225 trükköt mutatott be két perc alatt 1991-ben, ezzel ő érdemelte ki a leggyorsabb bűvész címet.

Houdini plakat
Houdini plakat

Minden idők legnagyobb bűvésze, Houdini kezdettől fogva törekedett a minél látványosabb illúzió megvalósítására. Egyik plakátja a bűvész legnagyobb produkcióját, a vízi kínzókamra trükkjét hirdeti: a trükk során Houdinit fejjel lefelé lógatták a vízbe, lábát pedig a fedélhez rögzítették, amiből körülbelül két perc alatt kellett kiszabadulnia. Ráadásul Houdini hajlandó volt 200 fontot fizetni annak, aki bebizonyítja, hogy lehetséges levegőhöz jutni, miután beeresztették a vízbe – olvasható a plakáton.
Azonban nemcsak ez volt a leglélegzetelállítóbb produkció, hanem egyben a valaha készített legdrágább bűvészplakát is: az egyik idei februári aukción 118 000 dollárt adtak érte az akkori tulajdonos, a híres bűvész, Norm Nielsen nagy örömére, aki közel 45 000 dollárért tudta megvásárolni még 2000-ben. A plakát egy másik fennmaradt példánya 2004-ben David Copperfieldhez került, aki nemcsak a legtöbbet kereső illuzionista – vagyona megközelíti a 70 millió dollárt éves szinten -, de 12 rekorddal ő állította be a legtöbb Guinness-rekordot a bűvészek között.

Sok bűvész használ állatot mutatványai során, de hogy 100 ezer állat bukkanjon fel egy műsor alatt? A Penn & Teller bűvészpáros megcsinálta, amikor közel 100 ezer méhet varázsoltak elő, és szabadítottak el egy stúdióban. Mindezt úgy, hogy – az operatőrrel ellentétben – bármilyen védőfelszerelést viseltek volna.

Walter Rolfo és Piero Ustignani
Walter Rolfo és Piero Ustignani

Kevésbé kellemetlen trükköt mutatott be az olasz Walter Rolfo és Piero Ustignani (Jabba) páros, akik rekordot állítva 30 perc alatt 300 nyulat varázsoltak elő a kalapból 2008-ban.

Az állatok mellett gyakran a pénz sem számít, ha minél különlegesebb és látványosabb előadásról van szó. Így volt ezzel a Siegfried & Roy páros is, akiknek a fehér tigris és oroszlán vált ikonikus állatukká. Egyik produkciójukat tartják a legdrágább bűvész shownak, amelyet 5750-szer adtak elő Las Vegasban, és 35 millió dollárba került. Több tucat vadállat, egy tűzokádó sárkány, 60 táncos és előadóművész bukkant fel a színpadon az est során. A bűvészpáros több mint 35 évig dolgozott együtt az állatokkal, amikor 2003-ban az egyik műsor közben a fehér tigris megmarta Roy-t. A szerencsétlen támadás miatt a bűvész részlegesen lebénult, és további maradandó károsodást szenvedett.

Siegfried_Roy_Las_Vegas_Sun_file_4
Siegfried & Roy páros és a fehér tigrisek

Magyarországról legutóbb Hajnóczy Soma vett részt a „Legtöbb mágus egyetlen show-műsorban” Guinness-rekord megdöntésében. A 2016-os bűvész világbajnokságon 137 bűvész lépet fel egymás után, és váltották egymást percenként, ezzel megdöntve a 2012-es rekordot, amit 106 bűvész állított fel. Somát legközelebb az Illúzió Mesterei Bűvész Showban láthatja a közönség március első hétvégéjén.

Soma_kartyak
Hajnóczy Soma

 

Mágusrandevú 2017-ben is
Humorral, lenyűgöző kézügyességgel, meghökkentő gondolatolvasással és eddig még nem látott trükkökkel térnek vissza az Illúzió Mesterei 2017 március első hétvégéjén Budapestre, a MOM Kulturális Központba. Ezt látnod kell!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!