Véres levendulaillat
Bátorság. Hősiesség. Eretnekség. Ez jellemzi Bíró Szabolcs művét, a Non nobis Dominet. A Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát végre egy kötetben, és átdolgozott formában kerül az olvasók elé.
1292-ben Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér a Szentföldről Magyarországra – otthon azonban csak halál és gyász várja. A megkeseredett, kiábrándult férfi szárnyai alá veszi és tanítani kezdi elárvult unokaöccsét, hiszen Attilában látja a megszégyenült Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost. Ám hiába igyekszik az általa helyesnek vélt útra terelni a kisgyermekből lassan férfivá érő növendéket, Attila túlságosan is vágyik a szabad életre. Amikor pedig Vilmos kardját, az ősi családi örökséget elcsenve akar megnyerni egy titkos éjszakai párbajt, nagybátyja büntetésből hosszú útra küldi az olasz énekmondó, Umberto oldalán. Ez az út örökre megváltoztatja Attila életét. Rablógyilkosokkal harcol, csaknem halálos sebet kap, majd megismeri azt az érzést is, amelyre egy templomos lovagnak még csak gondolnia sem szabad: a szerelmet.
A Non nobis Domine a lovaggá cseperedő Attila szemén keresztül mutatja be egy vérzivataros korszak, a XIII. és XIV. század fordulójának háborúit, az Árpád-ház kihalását követő kegyetlen éveket, egy új uralkodói dinasztia felemelkedését és a Templomos Lovagrend bukását.
Az Anjouk című nagyszabású regénysorozat előzményét, Bíró Szabolcs első történelmi regényének két kötetből eggyé gyúrt kiadását olvasva kibontakozik előttünk a magyar középkor sáros, véres, mégis levendulaillatú világa.
Hozzászólás zárolva.