Facebook hozzászólás
378

Virágzik a Zsolnay-kultusz

Ismét hatalmas sikerrel zárult a Virág Judit Galéria Zsolnay-aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A 70 tételből álló kollekciót összesen több mint 68 millió forintért kiáltották ki. A gyönyörű porcelánok végül 120 millió forintnál is többért keltek el. 

Zsolnay váza, Kép: Virág Judit Galéria
Zsolnay váza, Kép: Virág Judit Galéria

Budapest lett a nemzetközi Zsolnay-kereskedelem fővárosa az utóbbi években, és ebben a galériának óriási szerepe van. Virág Juditnak köszönhető, hogy a nemzetközi rangú Zsolnay-kollekciók többsége ma már Magyarországon található.

A világ második Zsolnay-aukcióján a résztvevők a Nagyváradról származó, 2015-ben elhunyt Friedländer Ádám magángyűjteményének tételeire, valamint az 1956-ban Amerikába menekült, anonimitását kérő New York-i műgyűjtő kerámiáira licitálhattak. Az egymást jól kiegészítő gyűjteményben legalább 25 nemzetközi rangú szecessziós Zsolnay-remekmű szerepelt.

Már az aukciót megelőzően hatalmas várakozás övezett egy 1899-es, pipacsokkal díszített vázát, ami végül a becsült érték felett, 11 millió forintért kelt el. A Hold című női fejszobor az árverés legmagasabb kikiáltási áráról, 8 millió forintról indulva végül szintén 11 millió forintért kelt el. Az aukción szereplő remekművek jelentős része a Zsolnay-gyár által a 19. század végétől alkalmazott, akkoriban világszenzációnak számító eozines díszítési technológiájával készült. Ezek közül is kiemelkedett egy 1902-es, zsákmányra lecsapó sas képével díszített virágtartó edény, ami 3 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 8 millió forintért talált gazdára. Egy 1911-ben készült, Mack Lajos által formatervezett váza szintén 8 millió forintért kelt el. Az erős tüzű, pâte festésű motívumokkal díszített tárgy ritka kincsnek számít a Zsolnay-kerámiák között. Szintén Mack Lajos tervezte azt az 1900-ban készült, még ma is működő lámpát, ami a kikiáltási ár duplájáért, 2,6 millió forintért kelt el. Egy 1909-es, papagáj alakkal mintázott váza pedig 1,6 millió forintos kikiáltási árról indulva, hosszas licitálás után végül 3,4 millió forintért kelt el.

Zsolnay porcelán, Kép: Virág Judit Galéria
Zsolnay virágtartó edény, Kép: Virág Judit Galéria

Egy díszmadarak panorámaképével díszített váza ára 2 millió forintról indulva egészen 6,5 millió forintig emelkedett.

CSÓK a festőnek!
Igazi européer művész volt Csók István. Sáregreden, Cece szomszédságában született 1865-ben. Ha Cecén jársz, feltétlenül keresd meg ezt a gyönyörűen felújított kúriát, benne elképesztő festményekkel! Ha valami, ez tényleg nemzeti kincs!

1 millió forint feletti kikiálltási árról indult egy Bacchus-alakkal díszített gyümölcstál, amelyért végül 2,8 millió forintot fizettek. Egy 1902-ből származó, naspolyaágon ülő paradicsommadaras, panorámaképes virágtartó edény 2 és fél millió forintról indulva végül 5,5 millió forintért kelt el. Egy 600 ezer forintos kikiáltási árról induló Faunos gömbvázáért komoly telefonos és terembeli licitharc bontakozott ki. A kísérleti darabként számon tartott Zsolnay-kerámiáért végül 2,2 millió forintnál koppant a kalapács.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!