Facebook hozzászólás
279

Víz alatti városokat terveznek a japánok?

Utópia vagy valóság? Az Ocean Spiral tervezői szerint 15 éven belül felépülhet az első víz alatti város, amely 5000 embernek biztosítana otthont.

Az Ocean Spiral utópisztikusnak tűnő válasz az ökológiai válságra, noha az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedés, a szökőár és a földrengés valóban komoly fenyegetést jelent a szigeteken élő közösségek számára. A víz alatti ökováros lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint-emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára, írja az Impress Magazin. A tengerfenékhez rögzített önfenntartó, víz alatti város megvalósításának technológiai feltételei egyelőre még nem adottak, a japán tervező cég, a Shimizu Corporation azonban folyamatosan kutatásokat végez annak érdekében, hogy 15 éven belül sikerüljön vízre bocsátani az első prototípust, amely 5000 lakónak biztosítana otthont és munkahelyet.

A működéséhez szükséges energiát saját maga termelné meg – Kép: Imbress Magazin

A japán Shimizu cég tervezői, akik arról híresek, hogy elképesztően utópisztikus rendszereket terveznek, azt nyilatkozták, hogy az Ocean Spiral lehetséges megoldást nyújthat a tengerszint-emelkedés következtében veszélybe kerülő szigetek lakói számára. Szeretnék megvalósítani, hogy a tenger befogadja az emberi közösséget, hiszen az Ocean Spiral a mélytengeri világ végtelen lehetőségeinek kiaknázásával új életteret adna az emberek számára.

Az elgondolás szerint a víz alatti város három részből állna. Egy 500 méter átmérőjű vízfelszínen lebegő gömbből, amelynek felső része, a kupola a vízfelszínhez kapcsolódna, alsó része pedig egy 15 kilométer hosszú spirállal kapcsolódna 3-4 kilométer mélységben a tengerfenékhez. A város energiaellátását a tengerfenék biztosítja majd, melynek technológiai megvalósításához még tudósok végzik a kutatásokat az elkövetkező években. A lakóházakat és az irodákat a kupolarészben alakítanák ki.

A világ első repülő szélturbinája
Hamarosan héliummal töltött repülő szélturbinák – Buoyant Airbone Turbine – szolgáltatnak megújuló energiát Alaszkában. A prototípust kétszer annyi energiát képes termelni a levegőben, mint földi megfelelője.

Shimizuék ökovárosa környezetbarát konstrukció lenne, amely semmilyen káros hatást nem okoz a tengeri élővilágra. A működéséhez szükséges energiát saját maga termelné meg, a víz alatti megújuló energiaforrások felhasználásával. Az óceán fenekén lévő áramfejlesztő generátorok a vízhőmérséklet különbségből adódóan termelnének áramot az óceáni hőenergia-átalakítás technológiája alkalmazásával. A város ivóvízellátását a tengervízből állítják elő hidraulikus pumpák segítségével.

A project tervezőcsapata együttműködik a Tokyo Egyetem szakértőivel, minisztériumokkal és különböző energiacégekkel, hogy az Ocean Spiral terve meg tudjon valósulni, és remélik, hogy a finanszírozásához támogatást ad majd az állam, illetve további befektetőket keresnek még a magánszektorból is. (Forrás: www.impressmagazin.hu)

Üveghajó-kórház épül – hatalmas és fantasztikus!
A világ egyik legnagyobb és legmodernebb egészségügyi központja lesz a Tanzániában épülő White Sails Hospital & Spa , amely egy valóságos „Medical City” lesz.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!