Facebook hozzászólás
269

WC-újsággal kezdte – komolyan

Képzőművésznek készült, külpolitikai újságíró lett belőle. Megtanulta a félelmet kezelni, és így dolgozni. Szerinte így válhatunk emberré. Ő Al Ghaini Hesna, aki nemcsak kitűnő riporter, de remek kolléga és anyuka is. A gyakran a frontvonalak között dolgozó újságíróval is készített interjút Demcsák Zsuzsa, akinek Példa-Kép címmel most jelent meg harmadik kötete.

Al Ghaoni Hesna, Kép: Bali Sándor
Al Ghaoni Hesna újságíró, Kép: Bali Sándor

Szeretni a félelmet alcím alatt olvasható az interjú  Al Ghaoni Hesnával. A feléig arab származású újságírónőről kiderül, hogy már kilencéves korában „elindult a pályán”, amikor a család szórakoztatására úgynevezett WC-újságot szerkesztett. Demcsák Zsuzsának azt is elmondta, hogy rengeteg lehetőséget kapott az életben, hiszi, hogy Magyarországon nincs olyan terület, amelyben egy nő ne tudna érvényesülni. Igaz, tette hozzá, a család mindig mögötte állt!

A vallomás a Péld-Kép című új könyv első fejezete. Szól a félelemről, a munkáról, a forgatásokról, arról, hogy az ember hogy válhat szép lassan, – akár véletlenül is – hőssé.

Demcsák Zsuzsa Bali Sándor fotóművésszel alkotta meg a most megjelent portrékönyvet. Nem celebeket akartak bemutatni, hanem olyan híres magyar személyiségeket, akikről tiszta szívvel állítják, követendő példák mások számára.

Tehetséges kisfiúkat és kislányokat keres a TV2, olvasd el, talán a Te gyereked a legügyesebb bűvész, artista, tornász vagy énekes…!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!