Facebook hozzászólás
221

Múzeumok Éjszakája – az éjjel soha nem ér véget

Idén a Múzeumok éjszakája nemcsak magukat a múzeumokat ünnepli majd, de valamiképp ünnepe lesz ez a járvány, reméljük nem csak időleges, végének is. Háromszáz helyszín, kétezer program, 1500 forintos belépő – és aki bírja, már ma délután nekiindulhat és holnap hajnali 2-ig, az intézmények nyitva tartásáig látogathatja a kiállítóhelyeket.

A Szent Iván napjához legközelebb eső szombaton – ami idén június 26-ra esik – országszerte kinyitják kapuikat a múzeumok és galériák.  Tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket.

A Múzeumok éjszakáját idén tizenkilencedik alkalommal szervezik meg, amely az első országos jelentőségű kulturális esemény a pandémia, az újranyitás után Magyarországon.

A fesztivál keretében több mint háromszáz helyszínen mintegy kétezer program várja majd az érdeklődőket a fővárosban és vidéken.
Az 1500 forintért kiváltható karszalaggal idén is annyi múzeumot lehet meglátogatni ezen a napon, amennyi kora délutántól másnap hajnali 2 óráig, az intézmények nyitva tartásáig belefér.

A jegyár ahhoz a múzeumhoz kerül, ahol azt az érdeklődő kiváltja, a többi intézmény pedig a karszalaggal befogadja a látogatókat. Az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint családtagjaik ingyen látogathatják a rendezvényeket.

A járvány miatti biztonsági intézkedések azonban továbbra is érvényben maradnak, a programok csak oltási igazolvánnyal, kiskorúak esetén oltási igazolvánnyal rendelkező családtaggal látogathatók.

Ehhez kapcsolódó friss hír, hogy Gulyás Gergely kancellária miniszter a csütörtökön tartott kormányinfón azt mondta, hogy a kabinet úgy döntött: 5,5 millió beoltott – ami a jelenlegi oltási ütemet tekintve 3-5 napon belül válhat realitássá – után megszűnik a kötelező maszkhasználat: Ezután nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben, fürdőkben. A védettségi igazolvány használata viszont tömegrendezvényeknél kötelezően megmarad.

Kedvcsináló

Mivel az összes magyarországi múzeum minden érdekes kiállításáról nem tudunk  beszámolni, úgy döntöttünk, hogy az alfa és az omega, vagyis a kezdet és a vég jegyében ajánlunk egy-egy érdekes kiállítást olvasóink figyelmébe.
A kezdet a római kor, amikor Magyarország egyáltalán felkerült a történelem térképére. A véget pedig – persze csak átvitt értelemben – napjaink eseményei képviselik, a magyar múzeumok helyzete, lehetőségei és a múzeumügy jövője. Míg az előbbiről egy, a 3D technikát is segítségül hívó kiállítás számol be, ez utóbbi egy közéleti beszélgetés formájában jelenik meg.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!