Facebook hozzászólás
435

Disszidens olimpikonok – sportesemény, mely ajtót nyit a szabad világra

Kriszcina Cimanovszkaja fehérorosz futót, miután edzőit kritizálta, erőszakkal akarták Tokióból Belorussziába toloncolni. Az olimpikon azonban ellenállt, és a japán főváros repülőterére menekült, majd Ausztrián keresztül Lengyelországba repült, ahol is politikai menedékjogot kért és kapott. A történtek kapcsán felidézzük azokat az eseteket, amikor a nyugati világban megrendezett versenyen döntöttek úgy olimpikonok, hogy nem térnek vissza hazájukba, hanem disszidálnak.

1948, azaz a londoni olimpia óta szinte az összes, a nyugati világban megrendezett versenyen döntöttek úgy olimpikonok, hogy nem térnek vissza hazájukba, hanem máshol folytatják életüket, jobb esetben pedig a sportolói karrierjüket.

Vannak, akik minden határt átlépnek. Fotó: depositphotos.com
Olimpikonok a gátfutásban versenyeznek. Fotó: depositphotos.com

Az évszám nem véletlen. Gyakorlatilag ez volt az az év, amikor végérvényesen leereszkedett a vasfüggöny a két világrendszer országai között, és lehetetlenné vált a szabad mozgás. Kivételt talán csak az olimpikonok jelentettek, az ő kiváltságuk volt a viszonylag szabad utazás, amivel éltek is, a hatalom szempontjából viszont visszaéltek. A disszidáló olimpikonok politikai megfontolásból általában megkapták a menedékjogot, ám az anyaországnak így is számtalan eszköz volt a kezében, hogy hazakényszerítse elkóborolt „báránykáját”.

A leghatékonyabb módszer a zsarolás volt. Otthon maradt családtag, szülő, gyerek mindig akadt; ez kellőképpen erős érv volt ahhoz, hogy sokan „önként”, bűnbánást tanúsítva hazatérjen. A büntetés általában nem maradt el, a legenyhébbek között szerepelt, hogy az érintett sportoló a következő nemzetközi megmérettetésre már nem utazhatott ki.

London, 1948

1948-ban, a második londoni olimpia után, a csehszlovák női tornacsapat kiválósága, Marie Provaznikova az Egyesült Államokban kért és kapott menedékjogot.
1948. február 25-én zajlott le a kommunista hatalomátvétel Csehszlovákiában. A kommunista történetírásban “februári fordulatként” emlegetett napon Csehszlovákia Kommunista Pártja, a szovjetek támogatásával, a kormányválságot kihasználva puccsal befolyása alá vonta a kormányt. Provaznikova ezért úgy döntött, hogy az olimpiai végeztével a tengerentúlon próbál szerencsét. A sportolónő amerikai letelepedése után tornát oktatott, s ott élt egészen 1991-ben bekövetkezett haláláig.

Melbourne, 1956

Nekünk, magyaroknak elsősorban a melbourne-i olimpia juthat az eszünkbe az olimpiai disszidálások kapcsán. Az ausztrál nagyvárosban, ahol már ebben az időben is a legnagyobb lélekszámú magyar közösség élt, az ötkarikás játékokra alig egy hónappal az 1956-os magyar forradalom leverése után került sor. A nyári olimpiai játékok októberi-novemberi megrendezését az indokolta, hogy Ausztráliában ilyenkor kezdődik a nyár, bár az első, igazi nyári hónap, ami a mi júniusunknak felel meg, az ott december.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!