Aggkorba lépett a magyar fizetőeszköz, a forint
75. születésnapját ünnepli a forint. Ebből az alkalomból egy különleges kiadvány is megjelenik, ami az elmúlt 75 év, stílszerűen 75 forinttal kapcsolatos történetét tartalmazza. A kiadvány kapcsán jöjjön most néhány érdekes történet a magyar fizetőeszközről.
Én még a derűs szocialista időkben jártam gimnáziumba és emlékszem, hogy a korabeli tankönyvek egyfajta csodaszámba menő tettként tárgyalták a forint 1946. augusztus elsejei bevezetését.
A háborúban romba dőlt gazdaság, a világon (máig) egyedülállónak számító mértékű hiperinfláció, és még számtalan nehézség dacára sikerült, gyakorlatilag egyik napról a másikra, önerőből bevezetni a komoly vásárlóerővel bíró forintot – szólt a legendának is beillő üdv-történet.
A szovjeteknek fizetendő hatalmas jóvátételről, a leszerelt gyárakról, valamint az árualap megteremtéséhez szükséges gazdasági intézkedésekről, az ipari és a mezőgazdasági termékek közötti árolló tágra nyitásáról és a forint bevezetését közvetlenül megelőző mesterséges áruhiányról persze nem szólt a fáma; pedig a történet talán így lett volna kerek.
Most, hogy idén a 75. évét tapossa a magyar fizetőeszköz, talán fény derül az indulás valós körülményeire, hiszen a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Pénzverő Zrt., a Pénzjegynyomda Zrt, a Diósgyőri Papírgyár Zrt. és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak közreműködésével elkészült a „75 éves a forint – 75 év 75 történet” című ismeretterjesztő kiadvány.
Anjou-kori aranyforint, Kossuth-bankó, egy filléres
A könyv felidézi a kezdeteket, azt a több száz éves folyamatot is, ami elvezetett 1946. augusztus elsejéig, vagyis a ma is használatban lévő forint bevezetéséig. Megismerkedhetünk az Anjou-kor firenzei mintára vert aranyforintjával, de megtudhatjuk azt is, hogy miként teremtették meg a ’48-as szabadságharc alatt a Kossuth-bankók pénzügyi alapjait, hogyan született újjá – jelentős svájci segítséggel – a körmöcbányai pénzverde Magyarországra költöztetése után a hazai érmegyártás, és a pénzjegynyomda, miként jött haza a második világháború után az úgynevezett „aranyvonat”, és, hogy milyen tervek közül választották ki 1946-ban az illetékesek a végső verziókat.
Érdekes történeteket olvashatunk arról is, hogy a 2000-es évváltás, vagyis az Y2K miatt miért is húzódott a 20 ezer forintos kiadása 1999-től 2001-ig, vagy hogy a koronavírus alatt hogyan vettek ki az emberek alig egyetlen hét alatt a bankokból egy közel fél évnyi pénzmennyiséget, és az hogyan nem került azóta sem vissza a hazai pénzforgalomba.
Bár a most is forgalomban lévő forint mindössze 75 éves, ez az életkor az eddigi magyar fizetőeszközökhöz képest matuzsáleminek számít. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénze, a korona 1892 és 1920 között élt, és a két világháború közötti pengő is csupán 20 évig létezett. A 75 éves forint ebből a szempontból rekorder. Egy teljesen új felfedezésről is olvashatunk a kiadványban: a könyv írása közben leltek rá a pénzverdében egy olyan verőtőre, mellyel a végül nem bevezetett 1 fillérest állították volna elő 1946-ban.
Éremgyűjtők előnyben
A fentebb említettek mellett még sok apró, forinttal kapcsolatos történet olvasható az ismeretterjesztő kiadványban, többek között az első, 1949-es pénzhamisítási kísérletről, de, aki valóban többet szeretne megtudni a magyar fizetőeszközről, az (ha nem kifejezetten éremgyűjtő) valamelyik hazai gazdasági felsőoktatási intézmény könyvtárába teheti ezt meg. A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, annak néhány ezer példányát azok között a magánszemélyek között sorsolják ki, akik az elmúlt egy év során legalább 50 ezer forint értékben vásároltak a Magyar Nemzeti Bank éremboltjaiban. A példányok egy része pedig gazdasági és pénzügyi ismereteket oktató felsőoktatási intézmények könyvtárába kerül majd.
Hozzászólás zárolva.