Facebook hozzászólás
356

A mangalicák elfoglalták a Millenárist

Csütörtökön megnyitotta kapuit a Gourmet Fesztivál, az ország legrangosabb gasztronómiai fesztiválja. A több mint száz kiállítót felsorakoztató fesztivál a legkiválóbb fővárosi és vidéki éttermek ételeit, a régió kiemelkedő italait, cukrászdáinak és gourmet üzleteinek kínálatát is bemutatja. Idén első alkalommal a szakmai zsűri és a közönség is szavazhat a legjobb kiállítóra és a legjobb ételre.

Gourmet Fesztivál a Millenárison, Kép: Kandikó Éva
Kép: Kandikó Éva

Csütörtökön délután ragyogó napsütésben – már-már azt mondhatnám, hőségben – látogattam el a kiállításra, hogy gyors benyomást kapjak az idei háromnapos rendezvényről. Évek óta szorgalmas látogatója vagyok a Gourmet-nek, és őszintén szólva az időjárás ritkán volt kegyes a rendezvényhez mostanában. Nem egyszer bokáig cuppogtunk a sárban,, és az élvezeteket gyakran szorította háttérbe a hideg és az eső. Nem úgy az idén, amikor végre az időjárás is ugyanazt akarja, mint a szervezők: feledhetetlen három napot nyújtani a látogatóknak.

Nehéz egy-egy kiállítót vagy ételt kiemelni a zavarba ejtően széles kínálatból, elsősorban azért, mert ott jártunkkor jó néhány stand még nem állt készen a vendégek fogadására, volt még néhány órájuk addig, amíg az első látogatók megérkeztek. Megkóstoltuk a nápolyi pizzát, ettük egy rendhagyó tökfőzeléket természetesen mangalica feltéttel, teszteltük, hogy még mindig kiváló-e az eper-bazsalikom párosítás, és persze a kedvenceink, a pohárkrémek sem maradhattak ki.

Mangalica pástétom hideg tökfőzelékkel, Kép: Kandikó Éva
Kép: Kandikó Éva

Éppen végeztem egy passiógyümölcsös csodával, amikor megláttam Pataki Pétert, az érdi cukrász dinasztia tagját, aki elmondta, hogy egy ilyen neves cukrászdának, mint a családjáé, ugyanolyan fontos jelen lenni ezen a fesztiválon, mint a kevésbé ismerteknek egyrészt, mert ilyenkor találkozik a vendéglátós szakma többi tagjával, hogy megosszák egymással az elmúlt év tapasztalatait, történéseit. De természetesen ilyenkor informálódnak a trendekről is, szeretnek ötletelni a fesztivál mottójául választott alapanyagokon, és fontosnak tartják a találkozást a kuncsaftokkal, azokkal is, akik már ismerik őket, és azokkal is, akik most ismerkednek a cukrászda termékeivel.

Nápolyi pizza, Kép: Kandikó Éva
Kép: Kandikó Éva

 

Vasárnap késő estig vár minden látogatót a Millenárison a fesztivál, melynek tematikája idén a mangalicát és az epret helyezi előtérbe, így aztán minden kiállítónál találhatunk ezekből az alapanyagből készült finomságokat. Legyünk elővigyázatosak azonban, no ne a finomságokkal szemben, hanem a várható meleggel szemben, legyen nálunk fejfedő a nap ellen, és egy palack víz a táskánkban.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!