Facebook hozzászólás
811

Megvan a hat döntős

A színészek a legjobb séfek!

Kipróbálta magát a Konyhafőnök VIP-ban énekes, influenszer, humorista, modell és még sokan mások, de a legjobb hatba a színészek kerültek, akik nem csak eljátszották, hogy jól főznek.

Ma indul a Konyhafőnök VIP döntője, és akik a hófehér séfkabátot magukra ölthetik: Horváth Sisa, Nagy Alexandra, Oroszlán Szonja, Pokorny Lia, valamint Feke Pál és Serbán Attila.

A döntősök Fotó: RTL
A döntősök a galériáról búcsúztak Lindától                    Fotó: RTL

Tulajdonképpen a hatosban csupán egyetlen meglepetés van, Oroszlán Szonja, aki eleinte inkább csak affektálásával tűnt ki, semmint főzőtudományával. A többi versenyző gyakorlatilag elég kiegyensúlyozottan teljesített, függetlenül attól, hogy egyszer-egyszer Lia is, Pali is és Attila is állt a kiesés szélén.
Hogy végül Sisa lett az, aki elsőként jutott be a döntőbe, az szinte nem is volt kérdés, hiszen csapattársai is benne bíztak a legjobban: bárki is volt egy-egy feladatban a konyhafőnök, az instrukciókat mindig tőle várták – és, ha nem várták, akkor is adta. Így aztán, amikor Nagy Alexának döntenie kellett, hogy a győztes kék csapatból ki menjen fel először a galériára, ő Sisát nevezte meg, noha magát is mondhatta volna.

Sisa az egyik nagy esélyes Fotó: RTL
Sisa az egyik nagy esélyes Fotó: RTL

Hujber Feri úgy távozott, ahogyan érkezett: teátrális kivonulással sokkolta versenytársait és a zsűrit, de ezúttal már nem rohant utána Fördős Zé. És bár a színész később visszakullogott a helyére, ezt a magánszámot már nem tolerálhatták a bírák, így – annak ellenére, hogy az elkészült ételét méltatták -, mennie kellett.

Palya Bea személyre szóló nótával búcsúzott a versenytől, a döntő előtt utolsóként kieső Király Linda csak szóban köszönt el.

Három piros és három kék versenyző vág neki ma a döntő hetének, hogy aztán pénteken a két legjobb küzdjön meg egymással a 10 millió forintért és a dicsőségért.

Olvasd el ezeket is: 

Hujber a zsűri favoritja? 
Hujber Feri összeomlott
Véres jelenetek a Konyhafőnökben
Bemutatkozott az összes celeb
Megvan a két csapat! 


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!