Facebook hozzászólás
397

Gasztrocsúcs Budapesten

November 8-án együtt főz a jelenlegi magyar Bocuse d’Or csapat, azaz Pohner Ádám, Csillag Richárd, Segal Viktor és Hamvas Zoltán, két norvég Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és Ørjan Johannessen, valamint Széll Tamás és Szulló Szabina. A vacsorajegyekből befolyt összeg a magyar Bocuse d’Or csapat felkészülését támogatja. Ilyen se volt még!

Aki egy kicsit is követi a magyar gasztronómia alakulásának mindennapjait, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy 2019-ben ismét izgalmas lesz a január, hiszen akkor rendezik a Bocuse d’Or lyoni döntőjét, ahol a magyarokat Pohner Ádám és csapata (Segal Vitkor coach, Csillag Richárd commis, valamint Hamvas Zoltán president) képviseli majd, mely igazán nagy eredmény nemzetközi szinten is, hiszen Pohner Ádám a maga 25 évével a mezőny eddigi legfiatalabb versenyzője. A nagy döntő előtt azonban egy kis örömfőzésre jönnek össze Budapesten, a modern magyar gasztronómia főhadiszállásán, a Stand Étterem konyhájában. November 8-án Ádámék mellé 2 norvég Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és Ørjan Johannessen valamint Széll Tamás és Szulló Szabina is csatlakozik.

Designfood, Kép: Antonio
Designfood, Kép: Antonio

Johannessen 2009-ben vett részt először részt a Bocuse d’Or versenyen, amit Geir Skeie commisa-aként meg is nyertek. 2012-ben a brüsszeli európai döntőn lett első. 2015-ben pedig szintén első helyen végzett a Bocuse d’Or világdöntőjén Lyonban.

Michelin-csillag ragyog a 100 éves Gellértre
Ez egy igazi ínyenceknek szóló hír! Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes head chefje ezúttal a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiváljának – úgymond – díszvendégeként a fesztivál exkluzív eseménye, a Lakosztályétterem vendégeit varázsolja el fine dining ételsorával és a hozzá tartozó borválogatással.

Odd Ivar Solvond 1997-ben versenyzőként a bronz szobrot vihette haza Lyonból, később pedig ő volt a 2009-es és a 2015-ös lyoni világdöntő győztes norvég csapatának a coach-a. Széll Tamás Bocuse érdemeit senkinek sem kell bemutatni. A séf a legsikeresebb közép-európai Bocuse d’Or versenyző, első versenyzésekor rögtön a lyoni világversenyig jutott, és végül a tizedik helyet szerezte meg 2013-ban. Négy évvel később pedig hatalmas bravúrral nyerte meg a Budapesten rendezett európai válogatót, majd Lyonban – éppen lecsúszva a dobogóról – megszerezte a negyedik helyet, és a legjobb hústálért járó különdíjat.

November 8-a tehát egy olyan alkalom lesz, mely életre szóló gasztronómiai élményt nyújt a vendégeknek. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy azok, akik részt vesznek az estén, vacsorajegyükkel közvetlenül is támogatják a magyar csapat Bocuse d’Or felkészülését, valamint a jövő generációinak fejlődését.

Készülnek a remekművek, Kép: Antonio
Így készülnek a remekművek, Kép: Antonio

Íme a csábító menüsor:

Kreinbacher Prestige Brut Magnum

Üdvözlő falat: mangalica, padlizsán, karfiol

Sült zeller consommé, fürj tojás

 

Kacsamáj, sütőtök,Tokaji

Domaine Huet L’ Echansonne Le Mont, Sec 2014

 

Csirke, vargánya, csicsóka

Szepsy István, Úrágya Furmint 2015

 

Sörözés közben Mozartot hallgatni: disznó egy élet
Napozóterasz, tusoló, vakarógép, gabonamenü várja a stájerországi Auersbach bei Feldbachban a malacokat. A sonkamanufaktúra minden lakóját a szó szoros értelmében kényeztetik, hogy azután pompás sonka legyen belőlük. Ott semmi sem vész kárba. Nincs a sertésnek olyan porcikája, amit ne hasznosítanának. Bámulatos a gasztronómiai kínálat, az ottani étteremben mindent meg is kóstolhatsz helyi borokkal, szörpökkel leöblítve. Remek kirándulás a határól pár kilométerre!

Kecsege, uborkasaláta, kagylómártás

Gaja Rossj-Bass, Chardonnay 2016

 

Borjú, szarvasgomba, zeller, borsó

St. Andrea, Merengő 2009

 

Alma, mandula, citromverbéna

Demeter Zoltán, Late Harvest 2017

 

Petit fours, azaz mini édességek

A világszínvonalú eseményen a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Érdeklődni és foglalni e-mailben lehet. Az időpont 2018. november 8. , este hét óra, a helyszín a Stand Étterem.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!