Facebook hozzászólás

II. Erzsébet sem hagyja ki…

Minden nap pontban délelőtt 11-kor egy pohár gin tonicot kortyol el a brit uralkodó immár hosszú évtizedek óta. Igazi frissítő, éppen ezért töretlenül népszerű nálunk is ez az ital, és persze a belőle készülő koktélok is. Egyedi ízvilága sok bártendert megihletett már, így az egyszerűtől az extravagánsig rengetegféle ginalapú koktél közül tudunk választani. Ráadásul mindezt tehetjük úgy is, hogy közben a környezettudatosságra is figyelünk.

II. Erzsébet, Kép: wikipedia
II. Erzsébet, Kép: wikipedia

A felséges torok arra figyelmeztet bennünket, hogy feltétlenül kóstoljuk meg Pesten is London ízét!

A ginnek egy semleges ízű alkoholpárlat az alapja, amelyet borókabogyóval és esetenként más fűszerekkel, citrusokkal, gyógynövényekkel ízesítenek. A mindenki által ismert Tanqueray gint Charles Tanqueray alkotta meg 1830 körül a saját receptje alapján, londoni lepárlóüzemében. A “mű” sikere azóta is töretlen, sőt tetstvéreié is, hiszen már több mint 300 -an vannak. Nemcsak számos díjat nyert az évek során a Tanqueray, de 2018-ban a bártenderek kedvenc gine is lett, akik a koktélokhoz előszeretettel használják ezt az úgynevezett London Dry típust.

Soda water, Kép: Intercontinental
Soda water, Kép: Intercontinental

Az InterContinental® Budapest Corso Bárja 2018-ban egy magyar találmányok ihlette, különleges koktélszelekcióval rukkolt elő, melynek egyik különlegessége a Soda Water névre hallgató, Tanqueray-alapú gin fizz koktél.

Forradalmasított Gin Tonic
Mi a bartenderek egyik legnagyobb rémálma? Hogy a felszolgált koktélokból a kiöntés pillanata utáni nagyjából 10. percben elillan a szénsav, ezzel pedig oda az ízélmény. Ezt hivatott orvosolni egy új tonik, amit kimondottan mixeléshez készítettek a szakemberek. A szervezők csak az Életforma olvasóival osztották meg például ezt a receptet!

Ennek a krémes állagú italnak az egyik legdominánsabb alapanyaga a szódavíz, a koktél elkészítéséhez pedig most egy nem mindennapi eszköz érkezett – egyenesen Csehországból.

A bártendereknek a tökéletes állag eléréséhez ugyanis hosszú perceken keresztül kell sékelniük az italt, amihez a prágai L’Fleur Barból érkezett a segítség, méghozzá a Tanqueray ritka és nagy becsben tartott Champion Shaker gépe jóvoltából. Ebből az eredetileg 1920-ban készült darab limitált szériás másolatából a világon csupán a hat legjobb bár kapott egyet-egyet. Az eszköznek köszönhetően a koktélt nem csupán kóstolni lehet, de egészen év végéig az elkészítését is igazi élmény lesz végignézni! A mester, az elismert bártender, a cseh Vitezslav Cirok, aki a koktélok elkészítésénél a legmagasabb minőségre törekszik, ugyanakkor alapvető számára, hogy a munkáját a „zero waste” filozófia jegyében végezze!

Tanqueray, Kép: Furmint Photo
A mester és a csodaséker, Kép: Furmint Photo

– Mindig arra törekszem, hogy valami eredetit, valami váratlant találjak ki, mindig egy új történetet öntsek a pohárba. De fontosnak tartom eközben, hogy a fenntarthatóságra és a koktélokhoz használt alapanyagok maximális felhasználására is odafigyeljek – meséli Vitezslav Cirok, aki az ott kevert koktéljaihoz is a hotel biokertjéből válogatja a fűszereket.

Azt mondom, ez egy pompás vasárnapi program is lehet! Felségesen érezzük majd magunkat!

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Ennyi volt! Lejárt a néma leventék ideje

Már senki sem kérdőjelezheti meg a férfi és a női agy működésének eltérését, mégis a párkapcsolati kommunikáció, az érzelmek közvetítése sokaknak okoz otthon gondot. Érdemes a különbségekre építve…
1 / 211

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 143

HÍREK

1 / 1 140

OF tartalom

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!