Facebook hozzászólás
400

Nyílnak a lakatok a szekszárdi pincék ajtaján, menjünk csak be!

Ahogy melegszik az idő, egyre vonzóbbak a szabadtéri programok, mind többen kerekednek fel, és látogatják meg az ország különböző vidékeit. A Szekszárdi borvidék borászai tartják a hagyományt, és a pünkösdi hosszú hétvégén, május 18-tól nyitott pinceajtókkal és jó borokkal várják az érdeklődőket.

Szekszárdi bor, Kép: Szabó Balázs
Kép: Szabó Balázs

Joggal kérdezheti bárki, hogy mi ebben a különös, hiszen kedves borászt és jó bort is könnyű találni Szekszárdon. Ez így igaz, viszont a pincelátogatás máskor szervezést igényel, most viszont a részt vevő borászok a megadott nyitvatartási időben folyamatosan várják a látogatókat. Mindenkit szívesen látnak, nem szükséges előre jelezni az érkezést, és mivel húsz pince jelezte aktív részvételét, igazán változatos programot állíthatunk össze, akár a helyszínen is.

Manapság rengeteg a boros rendezvény országszerte, a pünkösdi azonban annyiban más, hogy ezúttal a kóstolgatók látogatják meg a borászokat. Ilyenkor van lehetőség akár egy sétára is a szőlőben, a zöldülő tőkék duzzadnak az erőtől ebben az időszakban. A legtöbb helyen a borok mellé harapnivalót is kínálnak, és sokszor gondolnak a családokra is: van, ahol a gyerekeknek is szerveznek programot, és mindenhol számolnak a sofőrökkel is, ennek megfelelően saját musttal, házi szörpökkel készülnek kiszolgálásukra.

Idén a húsz nyitott pince között egyaránt ott találjuk a borvidék meghatározó szereplőit, köztük az Év Bortermelője címet elnyert szekszárdi borászokat is. Mellettük a kevésbé közismert pincék is bemutatkoznak majd, a Kerámia Borműhely Sárköz utcai telephelyén például öt kisebb borászat várja a borbarátokat.

Szekszárdi szőlőskert, Kép: Pályi Zsófia
Szekszárdi szőlőskert, Kép: Pályi Zsófia

A szervezők ezúttal is indítanak menetrendszerű ingyenes buszjáratokat a pincékhez.

Ez a magyar bika és a vére…
Bikavér – ez a második bor, amit a külföldiek velünk, magyarokkal azonosítanak. Két hazai termőterülete Eger és Szekszárd. Kizárólag ezen borvidékeken készült, meghatározott szőlőfajták házasításából cuvèe-kre lehet használni a bikavér kifejezést.

Egy északi és egy déli kört alakítottak ki, ezzel még gördülékenyebbé téve a közlekedést. A Szekszárdi borvidék ezen felül letölthető és mobileszközökön is lapozható kiadvánnyal segíti a vendégek tájékozódását, a kis füzetben a térképeken túl minden pince ajánlatát megtalálhatjuk.

A pünkösdi hétvégén rendezik a Szekszárdi Nyitott Pincékkel párhuzamosan a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet is, a rendezvény fő hívó szavai a pünkösdi hagyományok, a minőségi gasztronómia és a színvonalas kulturális program. Ennek megfelelően minden korosztály megtalálja majd az őt leginkább érdeklő programot, esténként pedig koncertek lesznek, ahol fellép többek közt Rúzsa Magdi, a Punnany Massif és az R-GO is.

Szekszárdi nyitott pince, Kép: Vida Borbirtok
Kép: Vida Borbirtok

A Nyitott Pincékkel kapcsolatban az aktuális információkat a borvidék Facebook-oldalán olvashatják az érdeklődők, míg a Pünkösdi Hal- és Vadünnepre vonatkozó tudnivalókkal kapcsolatban a www.szekszardagora.hu oldalt érdemes felkeresni.

Pezseg az élet Bujdosóéknál
Betartotta ígéretét a Bujdosó Pincészet, és megalkotta első pezsgőjét – ezt maga, Bujdosó Feri jelentette be. Az elsők között kezdtek gyöngyözőbort készíteni itthon, de mindig is tervezték, hogy előbb-utóbb tradicionális eljárással készült pezsgő is kerül a kínálatukba. A nyáron már meg is kóstolhatjuk!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!