Facebook hozzászólás
5 775

5 dolog, amit nem tudtál a guppikról

A Bubi Guppik kedves és bölcs sellői hétről-hétre a legérdekesebb témákban tanítják és készítik fel az iskolára a legkisebb nézőiket, és most az is kiderül, mit érdemes tudni a Nickelodeon nagysikerű animációs sorozatának névadó guppijairól. A 3-5 centi hosszú uszonyosok életük során akár 800 utódot is a világra hozhatnak, de nem csak ezért érdemlik meg, hogy a kezdő akvaristák első halai legyenek.   

1. A Közép-Amerikában őshonos guppikat egy brit szerzetes, Guppi fedezte fel és hozta be Európába. Sok állattal szemben náluk a hím a kisebb és díszesebb, sőt olyan sokféle színben pompázik, hogy az akvaristák eszerint tenyésztik őket, sőt versenyeznek is velük!
„A guppi szépségversenyekre a hím példányokat szokták vinni a tenyésztők, és a zsűri a halak színe, a farokúszó mérete és alakja szerint pontozza őket. Például van kör-, líra-, legyező és villásfarkú guppi is” – árulta el Deres István, a Tropicarium halakért felelős állatgondozója.

2. A szakember azt is elmondta, hogy a közép-amerikai őslakosok nagyon kedvelték a guppit – úgy is nevezték, hogy „milliónyi halacska” -, mert természetes ellenségei a fertőző betegségeket is terjesztő szúnyoglárváknak. Elképzelhető, hogy ismeretlenek ezért telepítettek guppikat a budapesti Városligeti tóba, Miskolctapolcára és Hévízre.

…az igazi guppik

3. Nagy a valószínűsége azonban annak is, hogy akvaristák a megunt vagy feleslegessé vált állományaikat engedték el ezeken a helyeken. A guppik ugyanis különösen szaporák: 3-4 hónaposan már ivarérettek, és míg kezdetben havonta körülbelül 10 kicsinek adnak életet, később akár 30 kishal is születhet egyszerre, így életük során akár 800 utódot is a világra hozhatnak.

4. „Bár könnyen szaporodnak, a guppik más halakhoz képest nagyon fejletlennek számítanak, így az ember maximum az étellel tudja ösztönözni őket. Ha egy kis eledelt szórunk a víz tetejére, a felszínre jönnek és megeszik, de ez minden, amit ezektől a halaktól várhatunk” – magyarázta a szakember, aki ennek ellenére úgy véli, a guppi megérdemli, hogy a kezdő akvaristák első hala legyen.

5. „Nagyon könnyű tartani, nincsenek speciális szükségletei. Arra viszont érdemes figyelni, hogy először vegyük meg az akváriumot, a levegőztetőt, a szűrőt, a talajt és a növényeket, majd a vízzel együtt egy-két hétig hagyjuk, hogy beálljon az akváriumban az egyensúly, mielőtt beleengednénk a halakat. Így sokáig, akár 3 évig is életben maradhatnak, de ha nem tartjuk ezt be, 2-3 nap alatt elpusztulhatnak.”

…és a rajzfilmes halacskák

„Én is guppikkal kezdtem hatévesen, és most cápákkal foglalkozom” – nevetett Deres István, aki szerint a guppik hozzásegíthetik a gyermekeket ahhoz, hogy megtanulják az állattartással járó felelősséget. „Naponta kell etetni őket, rendszeresen kell cserélni a vizet és tisztítani az akváriumot. Mint bármilyen más állat, a guppi is elpusztul, ha nincs megfelelően gondozva” – hangsúlyozta a szakértő, akihez hasonlóan a Nickelodeon bölcs sellőlányai is mindent megtesznek azért, hogy játékosan, szórakoztatva tanítsák a legkisebbeket. Dinoszauruszok, fogorvosok, zene vagy újrahasznosítás, a Bubi Guppikkal mindig élmény a tanulás

Az iskolára felkészítő Bubi Guppik sok játékkal és nevetéssel – új részek minden pénteken 10:25-kor a Nickelodeonon!

 

 

 




Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!