Facebook hozzászólás
306

7 dolog, amit nézz meg a kocsidon, mielőtt hosszabb útra mész!

A kocsikban nyáron a legtöbb meghibásodást a motorolaj, a hűtőfolyadék vagy a fékolaj utántöltésének elmaradása, valamint a nem megfelelő keréknyomás okozza. A nyári időszakra jellemző hosszabb utak előtt mindezeken túl az autóvezetők gyakran megfeledkeznek a fékbetétek állapotának és a biztonsági felszerelések ellenőrzéséről is.

Rossz lenne a semmi közepén elakadni…
kép:sxc

A nyári szabadságok és a kánikulai hétvégék idején sok autós indul a szokottnál hosszabb utakra, ezt megelőzően azonban sokan nem fordítanak kellő figyelmet a jármű felkészítésére, állapotának felmérésére. A még garanciális autók esetében például érdemes ellenőrizni, hogy a következő szervizeléshez megállapított futott kilométerek számát várhatóan túllépjük-e az út során, ugyanis ebben az esetben ajánlott korábban átnézetni az autót, hogy az esetleges hibákra még időben fény derüljön. „A futómű beállítását évente kétszer érdemes elvégeztetni, hiszen a téli hónapok folyamán a rosszabb útviszonyok miatt könnyen elállítódhat, ami később kárt okozhat az autóban és az abroncsokban egyaránt. Emellett a fékbetéteket is célszerű ellenőrizni a hosszabb utak előtt, mivel csak így garantálható, hogy egy erősebb fékezés esetén úgy reagál az autó, ahogyan arra szükség van” – foglalta össze ezzel kapcsolatos tapasztalatait Kis Gergely, a LUKOIL Gyömrői és Pesti úti kútjainak vezetője.

Nem csak jó autó, a családi béke is nagyon fontos a sikeres nyaraláshoz! Adunk néhány meglepően egyszerű tippet, hogy béke legyen a kocsiban.

Sok esetben azonban szakszerviz segítsége nélkül is gondoskodhatunk arról, hogy az autónk megfelelő állapotban legyen az út előtt. A kútvezető szerint a következő hétpontos listát érdemes követni az út előtti ellenőrzés alkalmával:

 Magunkra is gondoljunk!
Az autósoknak fel kell készülniük azokra az esetekre is, amikor például egy baleset miatt nagyobb torlódás alakul ki egy útszakaszon. Főleg kánikula idején fontos, hogy legyen elég folyadék az autóban, hiszen a napsütésben hamar átmelegszik a kocsi, ami könnyen kiszáradáshoz vezethet. Az átmelegedést akár dugóban ülve, akár egy parkolóban hagyott autó esetében a legegyszerűbb szélvédőtakaróval és különféle árnyékolókkal enyhíteni.

1. A nyári gumik átvizsgálása során a szemmel látható sérülések mellett mindenképpen ellenőrizni kell a profilmélységet, mert a kopott abroncsok tapadása nem megfelelő. A guminyomást bármelyik benzinkúton meg lehet mérni, és indulás előtt érdemes figyelembe venni, mennyi csomaggal kívánunk elindulni – az átlagosnál jobban megterhelt autó esetében ugyanis a megszokottnál magasabb lehet a nyomás.

2. A folyadékszintek ellenőrzése kiemelten fontos: a motorolaj és a hűtőfolyadék mellett a fékfolyadékot is érdemes megnézni, ha pedig szükséges, az utántöltésről is gondoskodni kell. A motorolaj esetében mindenképpen ügyelni kell arra, hogy a megfelelő fajtát használjuk, máskülönben komoly problémák léphetnek fel.

3. Mindenképpen javasolt megnézni, hogy az akkumulátor megfelelően működik-e, szükség esetén pedig érdemes feltölteni, vagy kicserélni.

4. A nyári zivatarokra készülve gondoskodni kell az ablaktörlő lapát cseréjéről, mivel a téli használat megviseli, a gumi berepedezik, elkopik. Az alkoholtartalmú téli szélvédőmosót nyárra ajánlott lecserélni, és gondoskodni kell arról, hogy a tartály teljesen fel legyen töltve. Sokszor még a megfelelő mosófolyadékkal is problémát okoz a rovarok eltávolítása a szélvédőről, ehhez azonban lehet külön tisztítóspray-t kapni, amivel egyszerűen eltávolíthatók.

Olcsóbban telefonálhatunk külföldről!
Július elsejétől tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás, SMS-küldés és mobilinternetezés díjai, és ezeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell. Külföldre utazás előtt érdemes tájékozódni a szolgáltatók roamingdíjairól, és a manuális beállítást választani az automatikus hálózatkiválasztás helyett.

5. Az autó alapos külső-belső tisztítását már tavasszal célszerű beiktatni, azonban egy hosszabb autóút előtt érdemes ezt megismételni. A motor tisztítása elengedhetetlen bizonyos időközönként, azonban fontos szem előtt tartani, hogy ehhez mindenképpen szakemberre van szükség. A külső tisztításhoz a legegyszerűbb egy gépi autómosót felkeresni, de egy szivacs és autósampon segítségével akár kézzel is megtisztítható az autó.

6. A klímával rendelkező autók esetében kiemelten fontos, hogy évente legalább egyszer kitisztítsák a rendszert. Egyes módszerekhez szakszerviz segítségét kell kérni, de ha erre nincs idő, egy speciális tisztító spray használatával bárki elvégezheti a tisztítást.

7. A hosszabb utak előtt a biztonsági felszerelések ellenőrzése is elengedhetetlen: gondoskodni kell elsősegélydobozról, pótizzókról, elakadásjelző háromszögről, valamint a kötelező sárga fényvisszaverő mellény(ek)ről.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!