A gyermekágyi depresszió II.rész
A női élet egyik legjelentősebb, életet meghatározó változása az, amikor az asszony anyává válik, az addigi párkapcsolatból családdá alakulnak, magyarul és egy szóval: megszületett a gyermekük.
„Előtte sivár halom mered,
két szemében a szíve remeg.”
(József Attila)
Ez az életet – testet, lelket és életfelfogást – gyökeresen átalakító változás nemcsak a pozitív fejlődés lehetőségeit jelentik, hanem, mint krízis szituáció (melyről már írtunk), a negatív élmények felszínre törése révén az érzelmi-hangulati élet zavarát is okozhatják.
A gyermekágyi depresszió mielőbbi felismerése és megfelelő kezelése minden résztvevő szempontjából elengedhetetlenül fontos. A szomorú, szorongó anyának előbb-utóbb szomorú, kevésbé fejlődő lesz a csecsemője, a szomorú, önmagával elégedetlen asszonnyal előbb-utóbb elégedetlen lesz a férje, és a tágabb család tagjai. A vágyott családi élet harmóniája és boldogsága egyre inkább elérhetetlenné válik, és a mindennapok íze, hangulata egyre sivárabbá válik, tele aggodalommal váddal és önváddal. A környezet szereplői miközben észlelik a negatív jelenségeket azt az anya fáradtságával, a rossz időbeosztással magyarázzák. Segíteni igyekeznek, ezért jó tanácsokat, bíztatást osztanak, vagy éppen ellenkezőleg, az asszonysors terheire hivatkoznak. Mindezek egyben rejtett számonkérést jelentenek, mert a kisgyermekes édesanyának „boldognak kell lennie!”, különben nem eléggé szereti gyermekét, azaz „rossz anya”.
A gyermekágyi depresszió (postpartum depresszió) jellemzői
Azok a nők, akik gyermekágyi depresszióban szenvednek, erős, vagy nagyon erős szomorúságot, félénkséget, vagy elkeseredettséget éreznek. Ez a nyomott hangulati állapot szinte megakadályozza őket a napi tevékenységek elvégzésében. Sok esetben a legkisebb döntési szituációk is súlyos gondot okozhatnak (pl. milyen ruhát adjon gyermekére, ha kiviszi a levegőre, mert kisütött a nap, de még hideg van stb.).
A legnagyobb gond az, hogy az anyák jelentős része még önmaga előtt is szégyelli bevallani érzéseit. Megpróbálják önmaguk, így mások előtt is feltenni az egészség álarcát, remélve, hogy csak „fáradt”, „majd elmúlik”, holott a depresszió szinte napról napra nő, terebélyesedik, elhatalmasodik. A szégyenkezés, titkolózás egyikfő mozgatója és fenntartója, hogy önmagától is azt várja el, hogy boldog és elégedett legyen, és ennek hiányában önmagát is „rossz anyának” tartja, holott csak beteg.
Hozzászólás zárolva.