A mexikói machó

 A kép azonban csalóka. No nem azért, mintha Mexikó absztinens ország lenne, hanem azért, mert a széles karimájú sombrero leginkább a lovasbemutatók kötelező kelléke, s csak ritkán az utcai forgatagot akadályozó főfedő. No meg azért is, mert a mexikói a tequilát csak ritkán issza tisztán, ahogy arrafelé mondják: derecho. Inkább felhígítja grapefruit üdítővel, ritkábban kólával.

A mexikói a sör mellett elsősorban rumot, vodkát és brandyt iszik, és ezeket gyűjtőnéven vinónak nevezi. A vino ugyan bort jelent, legalábbis máshol, itt azonban tömény szeszt, s ha valaki tényleg bort akar inni, a vinót jelzővel is el kell látnia: asztali bort rendel (vino de mesa). Bár így sem biztos, hogy kívánsága teljesül. A kóla hígítja a rumot, elveszi a kellemetlen mellékízeket és egyúttal globalizál. A grapefruit üdítős tequila is a globalizáció terméke, helyi szinten az amerikanizálódás hatása.

A pulque esetében az őslakók mondhatnák ugyanezt a mai mexikóiakra. A pulque az aztékok ősi itala. Az agavé széles, hosszú, húsos, fenségesen szétterülő levelű kaktuszféle. A leveleket tőből levágva jutunk el a torzsáig, amelynek megcsapolása révén nyerik az aguamielt, a mézitalt. Illata a természet zöldjét idézi. Magas tápanyagtartalma miatt a gyerekek hajnali itala a szegényebb vidékeken. Ám ez a folyadék a hőmérséklet emelkedésével gyors erjedésnek indul, már 13-15 Celsius-foknál. A pulqueros, vagyis a pulque-termelők hajnalban, közvetlenül a csapolás után indulnak a városokba, a nagyobb helyiségekbe. A nedűt 25-30 literes agyagamforákban viszik: szamárháton, biciklivel, néha teherjárműveken, s hogy ki ne csorduljon, agavélevélből készített dugóval zárják le az edény száját. Amikor a nap első sugarai előbújnak, az aguamiel már megsűrűsödik, áttetsző színét elveszíti. Enyhe alkoholillat sejlik ki az agyagedényből. Az órák múltával, a meleg fokozódásával a pulque egyre sűrűbb lesz, fehéressé válik és részegítő hatása is nő. Zsenge hajnali illata addigra a múlté.