Facebook hozzászólás
584

A színek hatalma

A szín alapján következtetünk egy ember, egy tárgy vagy hely tulajdonságaira, és a körülöttünk lévő színek hatással vannak érzelmeinkre, sőt tudat alatt a döntéseinkre is.

Bizonyos árnyalatok fárasztóak, mások épp ellenkezőleg, frissítően hatnak. Egyes színektől könnyen elveszítjük a türelmünket, mások kitartóbbá vagy éppen kreatívabbá tesznek bennünket. Azoknak a helyiségeknek a színe, ahol sok időt töltünk, nemcsak a hangulatunkra, a pillanatnyi teljesítőképességünkre, hanem hosszabb távon szellemi és fizikai jóllétünkre is hatással van. Ha jól használják őket, a színek bámulatos eredményekhez segíthetnek, de egy rosszul megválasztott árnyalat az egész cég hátrányára válhat.

Az elmélet gyakorlata   A színek fontosságáról olyan nagy elmék is gondolkodtak, mint C. G. Jung, aki szerint a szín a tudatalatti anyanyelve. Max Lüschner svájci pszichológus pedig a színeket az emberi önértékelés négy alapvető értékének feleltette meg.

E szerint a vörös önbizalmat, a kék elégedettséget, a zöld önbecsülést, a sárga pedig belső szabadságot jelent. Az egzakt tudományok mellett az ezoterika is foglalkozik a színek hatásával, és elismeri azok közérzetre gyakorolt hatását. Az ősi kínai építészet pedig kiemelten fontosnak tartotta, hogy mindenki a számára fontos színekkel fesse lakásának fontos részeit. Az általánosan elfogadott hatások mellett ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy az sokat elmond a személyiségről – akár emberről, akár cégről van szó -, hogy milyen színekkel veszi körül magát.

Szende Árpád színszakértő szerint a színtervezés előkészítése nagy körültekintést igényel, hogy valamennyi fontos aspektust figyelembe vehessük. A környezeti szempontok – mint az épület jellege, téraránya és formái – mellett foglalkozni kell az adott helyiségbe tervezett tevékenység jellegével, a munkafolyamatokkal, valamint azzal is, hogy milyen esetlegesen adott hatásokat kell majd kompenzálni. Figyelni kell a világítási adatokra, és itt nemcsak a fény erőssége számít, hanem az is, hogy mennyi világosság érkezik természetes, és mennyi mesterséges forrásból. Fontos, hogy hányan dolgoznak majd egy térben, a dolgozók milyen neműek, milyen korúak, és milyen személyes tulajdonságokkal rendelkeznek.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!