Facebook hozzászólás
193

A világ legjobb bortermelői – némi meglepetéssel

Kína lett 2014-ben a világ második legjelentősebb bortermelője 800 ezer hektárral, megelőzve Franciaországot. Az első helyen továbbra is Spanyolország áll. De kik isszák a legtöbbet az isteni nedűből?

A kínai szőlő 2000-ben a világ bortermelésének még csak alig 4 százalékát biztosította, jelenleg közel 11 százalékát. Kínán kívül elsősorban a latin-amerikai országokban nőtt jelentősen a termelés a jelentés szerint.

Kép: Pixabay

Az Európai Unióban viszont folyamatosan csökken a borszőlők területe, amely tavaly 3,4 millió hektár volt, 21 ezer hektárral kevesebb, mint 2013-ban. Az EU-ban a legnagyobb területen, több mint egymillió hektáron Spanyolországban művelnek szőlőt, második helyen Franciaország áll (792 ezer hektár) és Olaszország (690 ezer hektár) előtt.
Az EU 2008 és 2011 között a megtermelt bor minőségének javítása érdekében szabályozási programot vezetett be a termelési potenciálra, s ennek keretében évente átlagosan 94 ezer hektárral csökkent a szőlőterület. Az elmúlt két évben Olaszország és Portugália folytatta a csökkentést, 15 ezer, illetve 5 ezer hektárral.
Tavaly egyébként 104 millió hektoliter bort vásároltak világszerte, ami egy év alatt 2,5 százalékos emelkedést jelent. Spanyolország 22 százalékkal tudta növelni borkivitelét, s továbbra is a világ első számú borexportőre Olaszország és Franciaország előtt. A negyedik helyen Chile, az ötödiken pedig Ausztrália áll.
A megvásárolt bor fogyasztása viszont valamelyest csökkent tavaly: a 2014-ben elfogyott 240 millió hektoliter 2,4 millióval kevesebb, mint 2013-ban. A legtöbb bor továbbra is az Egyesült Államokban fogy el.(MTI)

Ha keveset iszol, az felér egy ittas vezetéssel!
Kétszer annyi hibát követnek el a kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak – állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!