Facebook hozzászólás
180

Biopiaci érdekességek

A wellness életszemlélet terjedése, s ezen belül az egészséges táplálkozás iránt igény növekedése szinte értelemszerűen hozta magával a bio termékek iránti kereslet fokozódását.

 A 10-20 éve még „különcnek” titulált biotermelők, és fogyasztóik tábora olyan dinamikusan nő az utóbbi évtizedben, hogy a „klasszikus” élelmiszertermelőket és gyártók is felkapták a fejüket. Igaz ma még csak 24 millió hektáron folyik biogazdálkodás a világon, s az összes élelmiszerfogyasztásnak mindössze csupán 6-7 %-át teszi ki a biotermékek fogyasztása, de ez a részarány 10 éve még csak 0,01% százalék volt! Egyes élelmiszer csoportokban (például a bio tej és tejtermékek vonatkozásában) évről-évre kétszámjegyű növekedést regisztrálnak. Néhány országban – főleg ahol jelentős szűzterületeket tudnak a biotermelésbe bevonni, (a korábban nem biotermelést folytató területeken évekig szüneteltetni kell a művelést, annak érdekében, hogy áttérhessenek a szigorúan ellenőrzött biogazdálkodásra) – hatalmas területeken indították be a biogazdálkodást. Például Brazíliában, 2001-ben 276000, 2003-ban pedig már 800000 hektáron művelték a biotermelést. A termékek jelentős részét exportálják, de dinamikusan nő a helyiek érdeklődése is a biotermékek iránt.

Európában5,5 millió hektáron folyt biogazdálkodás 2004-ben. A legfejlettebb fogyasztók a németek. Keresletük kielégítésére komoly üzlethálózatok alakultak ki. 2004-es adatok szerint 2000 élelmiszerüzlet (80-100 négyzetméteres alapterülettel) és 200 szupermarket (200-1000 négyzetméteresek) kínál kizárólag bioterméket. A németek élenjárnak a biotej és tejtermék termelésében és fogyasztásában. Mintegy 100 féle regisztrált, és ellenőrzött biosajt van például forgalomban Németországban.

Az élelmiszerek mellett igen dinamikusan nő a természetes alapanyagú „biokozmetikumok” iránti igény is. Európában ismét csak a németek járnak az élen. A kozmetikai termékek forgalmának 3-6 %-át teszik ki a természetes arc- és testápoló szerek, mintegy 650 millió eurós forgalmat biztosítva 2004-ben. Erőteljesen nő a férfiak kereslete is ezen a piacon! Egy német piackutató cég, az IKW felmérése szerint a férfiak 60%-a nyilatkozott úgy, hogy sokat jelent számára külső megjelenése, s erre áldozni is hajlandó. A kutatók szerint az ok ma már nem az a fajta hiúság, hogy tetszeni szeretnének a hölgyeknek. Sokkal inkább motiválja őket a munkahelyi megjelenés, illetve a wellness életszemlélet.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!