Facebook hozzászólás

HOVA VEZET EZ?

Csak úgy repkednek a milliók!

Nem ritka az egymillió forintos négyzetméterár sem Budapest felkapottabb kerületeiben, és a legfrissebb előrejelzések szerint ez lesz az átlag egyes városrészeken. Gadanecz Zoltán, az egyik legismertebb ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az extra szolgáltatást nyújtó lakások, házak esetében a kétmilliós négyzetméterár sztenderddé válhat akár egy éven belül. Persze továbbra sem ezek a lakások fogják leginkább jellemezni a piacot.

2019-ben már nem számít kiugróan magas összegnek, ha egy jó elhelyezkedésű fővárosi lakást egymillió forintos négyzetméteráron kínálnak a tulajdonosai, sőt az előrejelzések szerint a belvárosban ez lehet az átlag a következő évben. Ha az ingatlanárak tovább emelkednek, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy bizonyos lakástípusok esetén a kétmilliós négyzetméterár sem lesz elképzelhetetlen.

A szakember szerint nem ez lesz a jellemző, de a jelenlegi piaci környezetben mégis eljuthatunk odáig, hogy a kétmilliós négyzetméterár elfogadottá válik az extra szolgáltatást nyújtó ingatlanok esetében.

Budapest, lakás a Sas-hegyen, Kép: wikipedia
Budapest, lakás a Sas-hegyen, Kép: wikipedia

− Tíz évvel ezelőtt egy jobb kerületben körülbelül 200-250 ezer forintos négyzetméteráron futottak a használt ingatlanok, az új építésűek pedig négyzetméterenként 300-350 ezer forintért keltek el. Egy minőségi új építésű pedig akár 25 – 50%-kal is többe kerülhetett. Ha arányosítunk, és azt vesszük alapul, hogy helyenként egymillió forint feletti négyzetméterárak vannak, akkor könnyen előfordulhat, hogy beleharapunk a kétmillió forintba is négyzetméterenként  – szemléltette egy példával a jelenlegi helyzetet Gadanecz Zoltán.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez főleg az extra szolgáltatást nyújtó ingatlanok esetében fordulhat majd elő. Ilyen hozzáadott érték lehet az exkluzív kialakítás, a saját edzőterem, az uszoda, a portaszolgálat, a lakók számára is használható zárt kert vagy a panoráma. Ha ezekből a tulajdonságokból akár több is rendelkezésre áll egy ingatlannál, akkor a kétmillió forintos négyzetméterár hamarosan már nem lesz elképzelhetetlen.

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Debrecen naplementében, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra az állami támogatások, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, az ismert ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.

Arra a kérdésre, hogy mikor jelenhetnek meg ilyen árak Budapesten, Gadanecz Zoltán úgy felelt, beruházásfüggő a drágulás.

− Egy éven belül sem elképzelhetetlen ez a forgatókönyv amennyiben megjelenik egy-egy olyan kisebb új építésű társasház, ahol egyedi ajánlatokkal ilyen árakat tudnak kérni a lakásokért. Összességében viszont nem várnék ekkora emelkedést – nyilatkozott az ismert ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Szívfájdalom

Szúr, szorít, nyom – a mellkasi fájdalom szinte mindig egészségügyi veszélyhelyzetnek tekinthető, még ha nem is…

Hamarosan feladják a leckét a frontok

Kedden még frontmentes napban lehet részünk, de szerdán újabb kettős front érkezik, és ez még csütörtökön is…
1 / 1 505

Receptek

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 148

Otthon

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!